2021. május 5., 10:25

Golfpályát venne Bacsfán, esetleg egy fehér luxusautót? Szerencséje van, Kočnernek épp van "eladó"!

Lassan Marian Kočner körmére égnek a tartozások. A Hospodárske Noviny írta meg, hogy az adóhatóság a jogerősen 19 év börtönre ítélt oligarcha számos ingóságát és ingatlanát árvereztetheti el a közeljövőben, ugyanis legalább egymillió euróval tartozik nekik. 

marian kocner
Fotó: TASR/AP

Elárverezik például Kočner hírhedté vált luxusautóját, egy fehér Bentley Continental Supersport-ot. Az autó ára nagyjából kétszázezer euró, s bár az ügyészség már két évvel ezelőtt javasolta az elkobzását, mondván, bűncselekmény elkövetésére használták, mind ez idáig nem került rá sor, köszönhetően annak, hogy tulajdonképpen nem is Kočneré az autó. A kocsi egy az oligarchához köthető vállalat, a Správa a inkaso pohľadávok s.r.o tulajdonában állt, amely, milyen ironikus, többek között épp adósságrendezéssel foglalkozott. 

Efelé a cég felé van most egymilliós anyagi követelése a szlovák adóhatóságnak.

A fehér autó komoly médiakarriert futott be az elmúlt években. Lefotózták például egy nyitrai panzió előtt, amelyről köztudomású volt, hogy a Bödör-klán érdekeltségeibe tartozik, de lencsevégre kapták, gazdástul, egy pozsonyi étterem előtt. Kočner a felvételen ötvenezer eurót tartott a kezében. 

Az autó nem sokkal azután került "rendőrkézre", hogy Kočnert őrizetbe vették. Egy ideig az oligarcha párjánál parkoltatták, később a rendőrség elszállíttatta.

Golfpályát valaki?

A HN úgy tudja, Kočner egy fontos ingatlanát, a Csallóközben jól ismert bacsfai golfpályát is végrehajtás, vagy legalábbis tulajdonosváltás fenyegeti. Az ugyan egy másik cég, a Welten hotel and restaurant s.r.o nevén van, de Kočner lányai már szabadulnának tőle, új működtetőt keresnek. A kft.-t tulajdonló csoport igazgatótanácsi tagja, Fedor Flašík (mellesleg Kočner régi barátja) nem tud arról, hogy eladnák feje fölül a golfpályát. Szerintem a járvány alatt mindenhol veszteségesek voltak a pályák, az éttermük és a bár is zárva volt, de a pálya tudott működni, sikerült  víz felett maradniuk. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a golfpálya alatti területeket egy International Finance Group Slovakia kft. nevű cég tulajdonolja, persze ez is Kočnerhez köthető, jelenleg egyik lánya vezeti. A HN szerint ez a kft. is úszik az adósságban. 

Ki kezeli Kočner vagyonát?

Elöljáróban nem árt leszögezni, Kočner a következő 19, vélhetően rács mögött töltött évében is kénytelen lesz bíróságra járni. Vár rá egy újabb tárgyalás, azok miatt a cetlik miatt, amelyeken keresztül a börtönből próbálta meg irányítani cégbirodalmát. A cetlik nagy részét lányainak címezte, ezekben pontos utasításokat adott arról, mikor melyik céggel mit csináljanak, hogyan tartsák azokat "családon belül". A már említett Správa a inkaso pohľadávok nevű cég például így került a lányához, majd tőle egy Ivo Hricik nevű másik bűnözőhöz, akit szervezett bűnözésben való részvétel miatt Csehországban jogerős börtönbüntetésre ítéltek. 

Kočner neve jelen állás szerint is ott virít nyolc különböző cégnél. A HN azt írja, ezek nagy része évek óta nem adott le rendes éves beszámolót, így adja magát a kérdés, az állam miért nem intézkedett velük kapcsolatban.

Bár gazdaságilag is rájár a rúd az oligarchára, azért nincs oka a panaszra - leszámítva persze, hogy rács mögött tölti hátralévő élete nagy részét.

Ingó és ingatlan vagyona, ha nem is közvetlenül az övé, de igen kiterjedt. Jelenleg is a tulajdonában van például 30, összesen mintegy 10 millió eurót érő értékpapír, jónéhány részvény, nagyjából 830 ezer eurónyi, és több hektár termőföld, Dunacsúnnál és Pozsonyban, illetve egy szép nagy ház Cseklészen. Ezek csak azok az ingatlanok, amelyekhez közvetlenül köze van, kiterjedt céghálójának köszönhetően többek között(!) egy dóvali hotelt, egy pozsonyi társasház hat lakását, egy horvátországi nyaralót és egy adriai jachtot is a magáénak mondhat.  

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.