Főügyészséghez fordult a Magyar Szövetség a Kult Minor – ügyben
Méltatlan és szakszerűtlen! – ezzel a két szóval jellemezte Gubík László a pozsonyi Kulturális Minisztérium által lefolytatott pályázatot, amellyel a Kisebbségi Kulturális Alap (Kult Minor) új vezetőjét választották ki. Az etikai és jogszabályi mulasztások miatt a Magyar Szövetség szerdán törvényességi vizsgálatot kért Szlovákia Főügyészségétől.

A beadvány aláírói között van Orosz Örs, párttag is, aki kijelentette, hogy folyamatos támadás zajlik a kulturális minisztérium részéről a kisebbségek ellen, amit kultúrharcnak is lehet nevezni és nem véletlenek, hanem tendenciózus folyamat részei ezek a kisebbségek elleni lépések. Ide sorolta a Kult Minor korábban tervezett megszüntetését, a magyar kultúra múzeumának szintén tervbe vett megváltoztatását, vagy a nyelvtörvény tervezett szigorítását. A minisztérium szolgálati osztályának vezetőjét Lukáš Machalát úgy jellemezte, mint "a tárca szürke eminenciását és a szlovákiai kultúra fenegyerekét", illetve emlékeztetett nagymegyeri ténykedésére, amikor a termálfürdő igazgatójaként eltávolíttatta a magyar feliratokat.
Harmadik aláíróként pedig Cziprusz Zoltán szólalt meg, aki magát a Kult Minort vette védelmébe, elismerve ugyan, hogy a nyolc éve alakult szervezet még továbbra is mutatja egyes gyermekbetegségeit, és felhívta a figyelmet az intézmény személyzeti aluldimenzionáltságára. Úgy vélte, sokkal jobb lenne, ha az mostani igazgatóválasztás egyes pályázatainak szakmai oldaláról, nem pedig a pályázat legalitásáról kellene beszélni!
Portálunk kérdésére, hogy a párt, illetve a pártelnöknek a szlovák politikai pártok és minisztériumi vezetők felé meglevő kapcsolatait tudják-e ebben az esetben mozgósítani, Gubík azt a választ adta, hogy sajnos ezek a kapcsolatok meddőnek bizonyulnak, hiszen a konkrét döntések és a gyakorlat azt mutatja, hogy magyar pártnak mindig fel kell emelnie a mutatóujját a magyar közösség érdekeinek, illetve a kultúra érdekeinek a védelmében. Hozzátette, realistaként nem lehet abban bízni, hogy augusztus 1-jéig hátralévő két nap alatt, az új igazgató hivatalba lépésének dátumáig ügyészségi lépésre sor kerülne, ennek ellenére a párt kötelességének érzi, hogy a rendelkezésre álló törvényi eszközöket kihasználja.
Hozzászólások
Tolvajtempó - kisebbségi komplexusok, ezek ennyit tudnak, nincs is új a Nap alatt!