Forró Krisztián: Nem hagyhatjuk, hogy a magyarság megosztására törekvő igyekezetek felülkerekedjenek
Forró Krisztián MKP-elnök szerint nyilvánvaló, hogy aki a Szövetségen kívül akar magyar ügyekkel foglalkozni, az igazán nem a kérdések megoldásában érdekelt, hanem csak beszél róluk. Interjúnk.

Lesz Szövetség? Van olyan, magát jólértesültnek beállító médium, ami azt sugallja, az MKP Országos Tanácsa június 20-i ülésén „megfúrhatja” a készülő pártfúziót? Megalapozott lehet ez a felvetés?
Ha minden partner komolyan gondolta az augusztus 20-án aláírt szándéknyilatkozatot, akkor nincs ok, ami miatt ne jönne létre. Én is érzékelem a különböző irányból érkező igyekezetet, hogy a készülő Szövetséget megbontsák, az egységes felvidéki magyar képviseletnek mindig is voltak ellenségei.
Nekünk kell kiállnunk önmagunkért. Nem hagyhatjuk, azok az igyekezetek, amelyek a megbontásunkra, gyengítésünkre irányulnak, felülkerekedjenek rajtunk.
Az MKP a parlamenten kívül leginkább a helyi szervezettségének köszönhette a túlélését. A Híd struktúrája meggyengült, az Összefogásé ki sem épült. Mi lesz az MKP helyi szervezeteivel a Szövetségben?
Az MKP a helyi szervezeteinek, és az ott aktív közösségi szerpet vállaló tagjainknak köszönheti, hogy még mindig létezik. Nemcsak létezik, hanem a legerősebb pártok közé tartozik regionális szinten. Mindezt úgy, hogy immár 11 éve parlamenten kívüli párt.
Ezért teljesen természetes, hogy kiállunk helyi szervezetink és a tagságunk mellett. Emiatt ragaszkodunk ahhoz, hogy a Szövetség alapját is a helyi szervezetek alkossák.
A három párt a nemzeti összetartozás emléknapján nem tartott közös megemlékezést, sőt az MKP vezetése a trianoni évforduló kapcsán összetűzésbe keveredett egy komáromi civil szervezettel. Törvényszerű, hogy ennyire rögös út visz a magyar egység irányába?
Az összetűzés szót én erős túlzásnak tartom. Én úgy látom, hogy
Ezt egyáltalán nem tartom szerencsésnek. Nem szabad hagynunk, hogy behúzzanak bennünket ilyen zsákutcákba.
Miközben a Szövetség a szülési fájdalmakat próbálja leküzdeni, egyre nagyobb médiaérdeklődés övezi a szlovák kormánypárt magyar képviselőjét, Gyimesi Györgyöt. Lehet helye Gyimesinek a Szövetségben?
Ha komolyan gondoljuk, hogy a felvidéki magyarokat, és az általunk lakott régiókat, Dél- és Kelet-Szlovákiát kívánjuk képviselni, ezért akarunk dolgozni, mindenkivel kapcsolatban nyitottnak kell lennünk, aki hasonlóan gondolkodik. Amióta kiesett a csoportos magyar képviselet a szlovák parlamentből, hiába hoz fel valaki magyarként magyarokat érintő kérdéseket a parlamentben, nem tud ehhez megfelelő támogatást szerezni. Ezért teljesen nyilvánvaló, hogy