2024. március 5., 10:43

Forró Krisztián bővítené a köztársasági elnök jogkörét

A közelgő, március 23-ai köztársaságielnök-választás kapcsán kérdezte a TASR hírügynökség Forró Krisztiánt. Forró válaszaiból kiderül, köztársasági elnökként bővítené az államfői jogköröket, ugyanakkor a kormány és az ellenzék közti közvetítőként tudja elképzelni az államfő személyét, akinek békítenie kell a feleket, nem pedig elmélyítenie az ellentéteket.

forró
Fotó: ma7

Ön mit tekint a szlovák államfő legfontosabb feladatának?
Az államfő legfontosabb feladata az összefogás. Ahelyett, hogy mélyítené az árkokat, inkább fel kell töltenie azokat.

Az államfő melyik jogkörét tartja a legfontosabbnak, illetve melyik nélkül tudná elképzelni az államfői feladatok ellátását, vagy melyikkel nem tervez élni?
Tekintettel arra, hogy az államfő - közvetlenül a polgároktól - nagyon erős felhatalmazást kap, indokoltnak tartom, hogy még erősebb jogkörökkel rendelkezzen. Lehetősége lenne például arra, hogy törvénytervezeteket nyújtson be a szlovák parlamentbe.

Egyes politikai pártok a választási rendszer megváltoztatásának szükségességéről beszéltek. Ön szerint szükség van erre? Aláírná a választási rendszer módosítását?
Úgy gondolom, hogy a régióknak nincs elég erős hangjuk a parlamentben. Amint a képviselők bejutnak a parlamentbe, Pozsonyból nézik a régiókat, és gyorsan elfelejtik őket. Mindenképpen egy olyan választási rendszert támogatnék, amelyben a régiók és az összes nemzeti közösség erősebben szólalhatna meg.

Milyen a hozzáállása Szlovákia NATO- és EU-tagságához?
Az egységes magyar párt, a Magyar Koalíció Pártja a kormánykoalíció tagja volt, amikor elfogadták Szlovákia NATO- és EU-csatlakozását. Szerintem jó döntés volt. Jelenleg ugyan már nem beszélhetünk ugyanarról az Európai Unióról, amelybe beléptünk, de nem látok jobb alternatívát, mint a javításán való munka.

Szlovákia államfője egyben a fegyveres erők legfőbb parancsnoka is. Hogyan viszonyul a hadsereg finanszírozásához, korszerűsítéséhez, megerősítéséhez, tekintettel a határainktól keletre zajló eseményekre is?
Olyan hadseregre van szükségünk, amely meg tudja védeni Szlovákia minden polgárát. Jelenleg a védelmünk nagyon gyenge, ezért a sereg hatékonyabb finanszírozása, korszerűsítése indokolt.

Hogyan látja Ukrajna segélyezését? Támogatja Ukrajna európai uniós tagságát? Az unió jóváhagyta a csatlakozási tárgyalások megkezdését.
Teljes mértékben támogatom a humanitárius segítségnyújtást. Azt viszont nem tudom támogatni, hogy fegyvereket küldjünk Ukrajnába, se katonákkal, se katonák nélkül. Minden fegyverszállítás meghosszabbítja a háborút, aminek következtében fiúk, apák, férjek halnak meg. Semmi sem értékesebb az emberi életnél. Ami az EU-csatlakozást illeti, ha Ukrajna teljesíti mindazokat a feltételeket, amelyeket például Szlovákiának is teljesítenie kellett a csatlakozási tárgyalások során, akkor nincs ok arra, hogy Ukrajna ne lehessen az EU tagja.

Ön szerint az államfőnek ellensúlyoznia kell a kormányt?
Az államfőnek a polgárok oldalán kell állnia. Ezért ha jelentős feszültségek vannak a kormánykoalíció és az ellenzék között, közvetítő szerepet kell betöltenie a szembenálló felek között, a megoldást keresve.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.