Forró: Az új kormánytól a helyzet megnyugtatását várjuk
A Szövetség párt elnöke, Forró Krisztián szerint pártja a kormánytól a helyzet lenyugvását várja.
Mint mondta, a szakértői kormány nehéz időszakban veszi át az ország irányítását, így nem lesz könnyű dolga. „A hivatalnokkormánynak Szlovákiában nincsen semmilyen hagyománya, a politikai helyzet és a társadalom pedig rendkívül feszült.
– Hangsúlyozta Forró, aki bízik benne, hogy a miniszterek nem feledkeznek meg a szlovákiai nemzeti közösségekről sem.
Sólymos László volt környezetvédelmi miniszter, a Szövetség Híd-platformjának elnöke szakmai hozzáállást és a költségvetés összeállítását várja a szakértői kormánytól.
Úgy véli, helyes lenne, ha a jelenlegi politikai helyzet és a parlamenti választás késői időpontja miatt Ódor Lajos kormányfő még a választás előtt bemutatná a költségvetési tervezetet.
Sólymos rámutatott, hogy az államfő és a kijelölt kormányfő még a szakértői kormány összetételének ismertetése előtt közösen adott tévéinterjút. „Ez normális kommunikációt vetít előre a kormány és az elnöki palota között, és Ódor első nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy a kabinet kommunikációja is normalizálódik” – jelentette ki, hozzáfűzve, hogy három évnyi kommunikációs káosz után ez több mint kívánatos.
Ugyanakkor megjegyezte, a társadalmi hangulat javulása nemcsak az Ódor-kabinet kommunikációján múlik,
az emberek véleményét nagyban befolyásolja a parlamenti pártok bőséges mediális szereplési lehetőséghez jutó elnökeinek kampányretorikája is.
Milan Chrenko kijelölt környezetvédelmi miniszterrel kapcsolatban Sólymos kijelentette, meggyőződése, hogy megbirkózik a feladattal. „Teljes mértékben pártoktól független jelöltről és kitűnő szakértőről van szó, stabilizálni fogja a megtépázott környezetvédelmi minisztériumot. Én is mindig számíthattam rá a minisztériumban eltöltött négy év alatt” – tette hozzá Sólymos.