Ferenčák: Ez politikai üldöztetés, nem mondok le a mandátumomról
A Hlas-SD-ből kizárt Ján Ferenčák képviselő ügyvédjei, Peter Kubina és Tomáš Strémy büntetőjogi szakértő kíséretében érkezett szerdai kihallgatására Besztercebányára, a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalba (ÚBOK).
Ferenčák egyúttal Késmárk polgármestere. Szerinte a múlt század 60-as éveiből ismert politikai üldöztetés folyik ellene, akkori állambiztonsági módszerekkel. De ez nem izgat különösebben – tette hozzá újságíróknak.
Ferenčák azt mondta,
két ügyben akarja kihallgatni a nyomozó, az elsőben gyanúsítottként szerepel, és a családi cégével és a vagyonrészével kapcsolatos.
A másik ügyben tanúként hallgatják meg.
– mondta a képviselő.
Leszögezte,
ráállították a biztonsági szolgálatokat, hogy olyan dolgokat keressenek, amivel kriminalizálhatják és befeketíthetik.
– mondta Ferenčák.