2024. május 31., 20:58

Ferenc pápa szombaton fogadja a szlovák államfőt a Vatikánban

Ferenc pápa szombaton (június 1.) délelőtt személyes audiencián fogadja a Vatikánban Zuzana Čaputová köztársasági elnököt.

Ferenc pápa
Fotó: TASR

A találkozón részt vesznek azok az édesanyák, akik a szepesváraljai (Spišské Podhradie) balesetben vesztették el a gyereküket – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Martin Strižinec, az államfő szóvivője.

Ez lesz az elnök asszony és a pápa negyedik találkozója. Az államfő szerint a vatikáni búcsúlátogatás feleleveníti a pápa alázatról, megértésről és toleranciáról szóló üzeneteit, amelyek 2021-es történelmi jelentőségű szlovákiai látogatásakor erős nyomot hagytak az emberekben”

– mondta.

Az államfőt elkísérik azok az édesanyák, akik az áprilisi szepesváraljai buszbalesetben vesztették el a gyereküket. A tragikus balesetben három lány halt meg. vesztették.

Az elnök asszony ólublói látogatása során ajánlotta fel nekik, hogy kísérjék el az audienciára, hogy legalább részben enyhítse gyerekeik elvesztése miatti fájdalmukat”

– magyarázta Strižinec. A szóvivő hozzátette, az audiencián részt vesz Peter Gombita pap is, aki közösségi központokat működtet Kelet-Szlovákiában, ahol főként hajléktalan embereknek segít.

Az államfő a Vatikánban találkozik Pietro Parolin vatikáni bíboros államtitkárral is. Szent Cirill emléke előtt is tiszteleg, csokrot helyez el a sírjánál, a lateráni Szent Kelemen-bazilikában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.