Felvidéki korparancsok és tanulságok - a Konzervatív Esték vendége Popély Gyula
Múlt csütörtökön Köbölkúton folytatódott a Ma7 médiacsalád Konzervatív Esték című rendezvénysorozata. Az est vendégét, Popély Gyula történészt a Trianon utáni és az 1990-et követő felvidéki magyar politizálás párhuzamairól, a jelennek szóló tanulságairól kérdeztük.
Popély Gyula felidézte, 1920 tavaszán még hatályba sem lépett a trianoni békeszerződés, vagyis nemzetközi jogilag a Felvidék még Magyarország része volt, Csehszlovákiában már nemzetgyűlési választásokat tartottak.
A történész hangsúlyozta, a húszas, harmincas évek választásain rendre a keresztény-nemzeti pártok érdemelték ki a felvidéki magyarok többségének bizalmát. Popély hozzátette, a korszak kezdetén – főként a magyar szegényparasztság körében – népszerű volt a kommunista párt is, amely ekkor még szembehelyezkedett a trianoni békediktátummal, és kiállt a Csehszlovákiához került nemzetiségek önrendelkezése mellett. A kommunisták politikájában a harmincas évek második felében következett be fordulat, amikor a csehszlovák–szovjet szerződés megkötése után a prágai köztársaság támogatóivá váltak.
Popély Gyula aláhúzta, a csehszlovák kormánypártokban magyar politikusok is szerepet vállaltak, őket nevezték a két háború között aktivistáknak. A történész hozzátette, sokan közülük magyarországi baloldali, liberális emigránsok voltak, akik arról próbálták meggyőzni a felvidéki magyarságot – rendszerint kevés sikerrel – hogy a „demokratikus” Csehszlovákiában több jogot kapnak, mint amennyihez Horthy Magyarországán jutnának.
A két háború közötti felvidéki magyar politizálás legfontosabb tanulsága, hogy a magát nemzetállamként meghatározó államhatalom nyomásával szemben csakis etnikai alapon lehet eredményes nemzetiségi politikát folytatni. Ebből következően a felvidéki magyar politikának minden esetben törekednie kell arra, hogy szervezetileg egységes legyen – tette hozzá a történész.
Popély Gyula emlékeztetett, a felvidéki magyar politikai egység a harmincas évek közepén csak hosszas előkészítő tárgyalások után, főként Budapest nyomására valósult meg. Az elhúzódó egyesülési folyamatban nagy szerepe volt a magyar pártok vezető politikusai – főként Esterházy János és Jaross Andor közötti rivalizálásnak. Az 1936-ban megalakult Egységes Magyar Párt (EMP) sikere azonban elvitathatatlan.
Szerencsésebb lett volna, ha a magyar egység már 1990-ben megvalósul. A történész hangsúlyozta, a történelmi tapasztalatokra alapozva a kommunista hatalom bukása után 1989–1990-ben is célszerű lett volna szervezetileg egységes magyar pártot megalakítani. Popély hozzátette, abban, hogy a kilencvenes évek elején többpártrendszer alakult ki a felvidéki magyar politikában, az ideológiai ellentétek mellett a magyar szavazókat is megcélzó szlovák kereszténydemokrata pártnak is fontos szerepe volt. Ez vezetett oda, hogy a felvidéki magyar választók többségének bizalmát élvező keresztény-nemzeti oldalon a húszas, harmincas évekhez hasonlóan ismételten két formáció, az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom jött létre.
A történelmi tapasztalatokat a jelenben is érdemes lenne megfogadni, tette hozzá Popély Gyula. Továbbra is érvényes, hogy etnikai alapon kell politizálni, és egységes magyar pártra van szükség. Ahogy a két háború közötti korszak aktivistáira igaz volt, ma is elmondhatjuk, hogy a szlovák pártokban tevékenykedő magyar politikusok nem képviselik őszintén a felvidéki magyarok érdekeit.
A magyar etnikai politizálás meggyengülését a történész annak tulajdonítja, hogy 1990 után a nyilvánosságban a kozmopolita felfogás vált meghatározóvá a nemzeti értékek rovására. Popély hozzátette, a nemzeti értékek visszaszorulásához az is hozzájárult, hogy az anyaországi tudományos életből is igyekeztek kigyomlálni a nemzeti büszkeséget.
Az akkori prágai kormány nem sajnálta a forrásokat arra, hogy a politikáját támogató aktivistáknak nyilvánosságot biztosítson. Az is megesett, hogy kalandor életű, korábban még a nemzeti oldal mellett elkötelezett újságírót is sikerült megvásárolnia – utalt a korszak meghatározó magyar napilapjától, a Prágai Magyar Hírlaptól egy kormánypárti lap főszerkesztőjévé avanzsáló Dzurányi Lászlóra.
A történész aláhúzta, a felvidéki magyarság legfontosabb célja nem lehet más, mint a megmaradás. A felvidéki magyar politikának minden esetben ezt a célt kell szolgálnia. A történész leszögezte, a szlovák államhatalomtól mindaddig nem számíthatunk őszinte baráti jobbra, amíg a közösségünk számszerűségében még erős. A szlovák nemzetállam számára legfeljebb akkor leszünk elfogadhatók, ha a számunk ötvenezerre csökken, de félszemmel még akkor is azt lesik majd, mikor fogyunk húszezer alá – hangsúlyozta Popély Gyula történész.
Megjelent a Magyar7 2025/7. számában.
