Felmentette a bíróság Vladimír Pčolinskýt, a SIS volt vezetőjét
Hétfőn felmentette a vádak alól a besztercebányai Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) Vladimír Pčolinskýt, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) volt igazgatóját.

Kenőpénz elfogadása, hivatali jogkörrel való visszaélés, és bizalmas információk veszélyeztetése volt a vád ellene. Az ítélet nem jogerős.
Az egyesbíró az indoklásban elmondta, bár bizonyítást nyert, hogy pénz adtak át, az nem bizonyosodott be kétséget kizáróan, hogy a vádlottnak ebben része volt, és hogy a pénzt átvette.
Peter Kysel ügyész a hivatali jogkörrel való visszaélésért kiszabható büntetési tétel közepes mértékét, hat-hét év börtönbüntetés, 50 ezer euró pénzbüntetést és a közhivatal gyakorlásától való eltiltás kiszabását kérte Vladimír Pčolinskýre.
Vladimír Pčolinský záróbeszédében azt állította, „ártatlan, bűncselekmény nem történt, nem követett el semmit”.
A felmentését kérte, és azt mondta, négy év igazságtalanság után igazságot akar.
Szerinte a vád tanúi hazudtak, vallomásukban ellentmondtak önmaguknak. Azért változtatták meg a vallomásukat, hogy kikerüljenek az előzetes letartóztatásból, és előnyökhöz jussanak.
– mondta Kysel.
Szerinte a vád tanúi hazudtak, vallomásukban ellentmondtak önmaguknak. Azért változtatták meg a vallomásukat, hogy kikerüljenek az előzetes letartóztatásból, és előnyökhöz jussanak.
A vádirat szerint a titkosszolgálat volt vezetője 2020-ban kenőpénzt fogadott el Zoroslav Kollár vállalkozótól, aki azt akarta elérni, hogy a SIS ne vizsgálódjon utána. A vád szerint Kollár a SIS vezetésének szánt 40 ezer eurót Ľudovít Makónak, a pénzügyőrség bűnügyi hivatala volt vezetőjének adta oda, akitől Boris Beň, a SIS volt igazgatóhelyettese vette át, és az összeg felét, 20 ezer eurót Vladimír Pčolinský kapta.
A per januárban kezdődött, a tanúk kihallgatása több napon át, a nyilvánosság kizárásával zajlott, felolvasták a bírósági akták titkosított dokumentumit.