2020. szeptember 17., 12:18

“Európa ma Közép-Európában épül” – átadták az új komáromi Duna-hidat - VIDEÓVAL

Európa ma Közép-Európában épül, a lengyelek, a csehek, a szlovákok és a magyarok építik – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök az új komáromi Duna-híd ünnepélyes átadásán Komáromban, szeptember 17-én. Igor Matovič szlovák kormányfő a Monostori hídon tartott átadón arról beszélt, bízik benne, hogy a jövőben nemcsak fizikai, de sok száz „emberközi híd” is megépül a szlovákok és a magyarok között. Tudósítás.

Galéria
+11 kép a galériában
Fotó: Lamos Csaba

Ünnepélyes keretek között ma átadták az új komáromi Monostori hidat, amelyet az eredeti tervek szerint május 31-én kellett volna befejezni, nyár elején pedig átadni, ám a járványügyi intézkedések miatt csúsztak a munkálatok, így a hivatalos átadót szeptemberre halasztották.

Az ünnepi eseményen Szlovákia és Magyarország miniszterelnökén kívül jelen volt Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke, Andrej Doležal szlovák közelekedésügyi miniszter, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter és Palkovics László magyar innovációs és technológiai miniszter, Molnár Attila, Dél-Komárom és Keszegh Béla Észak-Komárom polgármestere, valamint számos megyei képviselő.  

Orbán: Magyarként sosem lehetünk elégedettek

A hídépítés mindig jövőépítés is, és az országoknak, így Magyarországnak – vírus ide, vírus oda – működnie kell – jelentette  ki beszédében Orbán Viktor.

Orbán Komárom
Fotó:  Lamos Csaba

A magyar miniszterelnök szerint ez a mai nap bizonyíték arra, hogy a Duna nem szétválasztja, hanem összeköti a szlovák és magyar nemzetet.

A történelem minket, magyarokat arra tanított, hogy egymással szemben nem, csak egymással szövetségben lehetünk sikeresek – hangsúlyozta Orbán.

Hozzátette, Szlovákia és Magyarország is egy gyönyörű ország, és nagyon fontos helyen fekszenek. “Ha ezt a térséget, ami a német és az orosz világ között van, mi magunk nem szervezzük meg, akkor idegenek fogják megszervezni. Ehhez a munkához azonban legalább négy ország kell, a V4-ek országai” – húzta alá a magyar miniszterelnök.

Elmondta, 2025-re kilenc magyar autópálya fogja elérni a magyar országhatárokat.

Magyarként sosem lehetünk elégedettek, pedig akár lehetnénk is. Most is mondhatnánk, hogy milyen nagyszerű dolog, hogy ez a híd elkészült. De ahogy mi, magyarok mondjuk, ami már megvan, az nincs: vagyis az már nem feladat a jövőre nézve. A magyarokat tehát csak azok a feladatok tartják életben, amelyek még előttük vannak” – jelentette ki Orbán, hozzátéve: egyik ilyen nagy feladat egy olyan vasúthálózat kiépítése, amely a visegrádi országok fővárosait kötné össze.

Orbán Viktor az átadó ünnepségen kiemelte, Szlovákia Magyarország harmadik legfontosabb külkereskedelmi partnere, és a két ország “gazdasági együttműködése soha nem látott jó format mutat.”

Akik ma itt vagyunk, láthatjuk, Európa ma Közép-Európában épül, a lengyelek, a csehek, a szlovákok és a magyarok építik – vélekedett a magyar kormányfő. 

A híd megvalósulásához vezető 17 év:
2003 - A magyar fél javaslatot nyújtott be a Szlovák Köztársaság szakminisztériuma felé a vasúti híd kiszélesített pilléreire építendő közúti hídra.
2004-2005 - Szlovák tanulmány készítése - a magyar féllel együttműködve - egy új közúti híd kiépítésére. A három változat közül az egypilonos, ferdekábeles híd lett kiválasztva.

2007-2008 - Elkészültek a jelenlegi híd engedélyezési tervei.
2012 - Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya aláírta a kormányközi megállapodást az új Duna-híd megvalósításáról.
2013 - Elkezdődött a tervezés magyar és szlovák tervezők részvételével.
2014 - Mindkét országban kiadták az építési engedélyeket.
2015 - Magyarország és Szlovákia közös pályázaton uniós támogatást nyert a híd megépítésére.
2016-2017 - Közös közbeszerzési eljárás lefolytatása a kivitelező kiválasztására.
2017. augusztus - A munkaterület átadása. Az építés megkezdése.
2020. június - Az építés befejezése.
2020. szeptember - A híd átadása.
Matovič: Nemcsak “fizikai”, hanem “emberek közti” hidakra is szükség van

Talán kicsit furcsa, hogy éppen akkor adjuk át a Monostori hidat, amikor le vannak zárva a határok, de éppen ez az az időszak, amikor meg kell mutatnunk, hogy hidakat tudunk építeni a szlovákok és magyarok között – jelentette ki beszédében Igor Matovič.

A szlovák kormányfő szerint azért is fontos, hogy az új Duna-híd megépült, mert szlovákok és magyarok több száz évig éltek békében együtt, és ezeket a kapcsolatokat nem lehet megtagadni.

Matovic Komárom

“Több száz évig éltünk együtt, és remélhetőleg több száz évig fogunk még ebben a térségben közösen együtt élni, ezért bízom benne, hogy a jövőben még több híd épül majd a két ország között, amely összeköti a két nemzetet” – hangsúlyozta Igor Matovič.

A szlovák miniszterelnök szerint azonban nemcsak “fizikai értelemben vett” hidakra van szükség, hanem több száz “emberek közti” hidakra is ahhoz, hogy ez a két szomszédos nép továbbra is békében együtt tudjon élni egymás mellett. 

Az új Duna-híd számokban:
• 5 nyílású (2 az északi oldali ártér felett), 600 méter hosszú acélhíd
• 95 méter magas, egypilonos, ferdekábeles
• 20,4 méter széles, 2×1 sáv a gépjárműforgalomnak
• egyik oldalon kétsávos kerékpárút, másikon járda
• várható sebességkorlátozás: 70 km/h
• a tervezett nettó költsége: 91,2 millió euró
Csatlakozó utak adatai:
Dél-komáromi oldal:
• 1,3 km hosszú, 2×1 sávos út
• az 1. számú főútra csatlakozik
• 650 méter szervizút és kerékpárút
• 2 híd a Koppányvezér út és az Ipartelepi kerékpárút felett
• 2 db körforgalmi csomópont
• tervezett nettó költség: 2,35 milliárd Ft (nagyságrendileg 7,8 millió euró)
Észak-komáromi oldal:
• 646 méter hosszú, 2×1 sávos
• a 63. számú főútra csatlakozik
• 1 körforgalom az I/63-as főút csatlakozásánál
• 1 kerékpárút-lehajtó a híd végén
• 1 gyalogjárdához kapcsolódó lehajtó, lépcső
• tervezett nettó költség: 2,9 millió euró

Azzal kapcsolatban, mikor nyitják meg a forgalom előtt az új Duna-hidat, hivatalos információ nem hangzott el. Úgy értesültünk, ma a késő esti órákban indulhat meg a közlekedés az új hídon. 

Galéria
+11 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.