Erre figyeljen! Már csak szerdáig kérvényezheti, hogy külföldről szavazhasson
Csak szerdáig, azaz augusztus 9-ig lehet kérni a külföldről való szavazást. A kérvényezésre levélben és elektronikus úton is van lehetőség.
A belügyminisztérium felhívta a figyelmet, hogy az érdeklődők ne hagyják a regisztrálást az utolsó pillanatra.
Aki írásban kéri a postai szavazást, az postán megkapja az összes szavazólapot is, aki elektronikusan, az letöltheti a kiválasztott párt jelöltlistáját a minisztérium honlapjáról.
A kérvényben fel kell tüntetni azt a külföldi címet, ahova a belügyminisztérium elküldi a választási útmutatót, a választási borítékot és a válaszborítékot. Aki írásban kéri a postai szavazást, az postán megkapja az összes szavazólapot is, aki elektronikusan, az letöltheti a kiválasztott párt jelöltlistáját a minisztérium honlapjáról.
Ha a szavazólap hátoldalán is vannak képviselőjelöltek, azt is ki kell nyomtatni.
Ha ezt nem tudja a választó egy papírlap elő-, illetve hátlapjára együtt kinyomtatni, akkor külön-külön kell, majd a két lapot össze kell kapcsolni.
A minisztérium figyelmeztetett, ha a szavazólap hátlapja nincs kinyomtatva, akkor a szavazat érvénytelen. A listán maximum négy jelölt sorszámát lehet bekarikázni.
A kérvényező újra kérheti a dokumentumok elküldését, ha az első küldemény kézbesíthetetlenként visszaérkezik a belügyminisztériumba. A tárca erről e-mailben tájékoztatja a kérvényezőt.
Az a külföldön élő állampolgár is szavazhat levélben, akinek nincs állandó szlovákiai lakhelye, és az is, akinek van, de a választás idején külföldön lesz.
Az előrehozott parlamenti választást szeptember 30-án tartják.