Eperjesen leleplezték Verancsics Antal esztergomi érsek emléktábláját
Az Eperjesi Egyetem rektori épületén leleplezték Verancsics Antal (1504-1573) egykori esztergomi érsek, történetíró emléktábláját.
Eredetileg Antun Vrančićnak hívták és a dalmáciai kikötővárosban, Šibenikben (Szebenikó) született, amely akkoriban ugyan Velence fennhatósága alatt állt, bár évszázadokon át a Magyar Királyság része volt.
Verancsics a padovai egyetemen tanult, majd Budára jött, ahol a mohácsi ütközet után király nélkül maradt országban eléggé kaotikus állapotok uralkodtak. Nagybátyjával együtt Szapolyai János (1480/87 – 1540) szolgálatába állt, és ennek köszönhetően (is) egyre jelentősebb egyházi tisztségeket viselhetett.
1549 után viszont a Habsburgok pártjára állt és Ferdinánd előbb egri kanonokká, aztán szabolcsi főesperessé, majd esztergomi olvasókanonokká, végül 1553-ben pécsi püspökké nevezte ki.
Az uralkodó azonban elsősorban diplomáciai tapasztalatait szerette volna hasznosítani, ezért 1553-ban egy követség élén, Zay Ferenc (1498–1570), Külső-Szolnok vármegye főispánjával együtt az Oszmán Birodalom fővárosába, Isztambulba küldte. Ez a megbízatás négy évig tartott.
Verancics naplót vezetett erről a követjárásról és ebben beszámolt egy jelentős felfedezéséről: Ankarában egy ház falába beágyazott kövön megtalálta Augustus római császár Res Gestae Divi Augusti címen ismertté vált, a tetteit összefoglaló szövegének egyik másolatát, amely a legteljesebb változata ennek a beszámolónak. Az eredeti, négy bronztáblára vésett szöveg elveszett, de a császár utasítására minden nagyobb városba másolatot küldtek róla.
Amikor Verancsics 1557-ben visszatért Magyarországra Ferdinánd szolgálataiért kinevezte egri püspöknek, de egyben Borsod és Heves vármegye főispánjává is. Ez ugyan nagyon megtisztelő volt, de sok költséggel is járt, mivel neki kellett biztosítania az egri vár „karban tartását” és az ottani helyőrség ellátását. A törökök 1552-ben a kudarccal végződött ostrom után elvonultak ugyan Eger alól, de nem tettek le arról, hogy idővel bevegyék. Erre végül 1596-ban került sor, miután a soknemzetiségű helyőrség rövid védőharcot követően feladta a várat.
A Ferdinánd halálát (1564) követően trónra lépő Miksa is belátta, hogy az egri püspökség sok vesződséggel is jár, ezért egy diplomáciai feladattal bízta meg Verancsicsot: 1567-ben ismét – a magyar munkákban Konstantinápolyként is emlegetett – Isztambulba utazott, ahol 1568-ban megkötötte a nyolc évre szóló drinápolyi békét.
Verancsics Antal már padovai egyetemistaként számos nagy tudású kortársával megismerkedett. Több nyelven – a horvát, a német, az olasz és a latin mellett magyarul is – beszélt, de legtöbb történeti munkáját latinul írta, magyarul csak néhány rövid feljegyzése és levele ismert, noha korábban több szöveget is neki tulajdonítottak. Ezek egy nem túl eredeti gondolkodású, de igen tájékozott emberre vallanak, aki elsősorban a gyakorlati feladatok végrehajtójaként bizonyította rátermettségét. Verseket is írt, ezeket kötetbe rendezte, de csak a hagyatékából kerültek elő. Nagy kedvelője volt a művészeteknek is, több festőt is támogatott és megbízásokat adott számukra. Róla is több portré készült az 1550 utáni években.
Verancsics katolikus főpapként a reformáció kérdésében eleinte a párbeszéd szükségességét hirdette és később sem volt híve a „radikális leszámolásnak”. Erdélyi tartózkodása idején több jeles erdélyi tudósemberrel ápolt jó kapcsolatokat.
A brassói születésű Honterus János (1498–1549) humanista polihisztorral, nyomdásszal különösen jó volt a viszonya. Honterus a lutheri reformáció erdélyi szálláscsinálója is volt, de sokat fáradozott az iskolai oktatás színvonalának emelése érdekében is. Több levelet is váltottak egymással és ezekből kiderült, hogy Verancsicsot a régészeti leletek és az antikvitás emlékei is érdekelték. Honterus készítette el és adta közre 1532-ben Chorographia Transylvaniae címen az első nyomtatásban megjelent Erdély-térképet, amelyet Verancsicsnak is elküldött. A főpap hagyatékában maradt fenn ez a nyomtatvány, a többi példányt – állítólag – maga Honterus semmisítette meg, miután nem volt megelégedve (egyébként joggal) a pontosságával. Verancsics is készített egy leírást Erdély nevezetességeiről és ehhez egy másik térképet szeretett volna csatolni, egy bizonyos Pomerius Keresztély munkáját, aki talán Honterus utódja is lehetett volna, de ez a térkép vagy el sem készült, vagy elkallódott.
Miksa császártól 1573 koratavaszán azt az utasítást kapta, hogy Eperjesen személyesen készítsen elő egy törvényszéki ülést. Verancsics sokáig halogatta a megbízás végrehajtását, végül betegsége ellenére felkerekedett és megnyitotta az összejövetelt, majd annyira legyengült, hogy már nem hagyhatta el Eperjest, ahol 1573. június 14-én (ennek 450 éve) visszaadta a lelkét a teremtőnek. Mondhatni, a sors kegyetlen fordulata volt, hogy tíz nappal korábban XIII. Gergely pápa bíborossá nevezte ki, de erről ő már nem értesülhetett.
Az eseményen jelen volt Magyarország kassai főkonzulja, Hetey Ágota.
Az Eperjesi Egyetem rektora, Kónya Péter történész elmondta, hogy ez az első Verancsics-emléktábla a Miskolci Egyetemmel folytatott együttműködés keretében jött létre. A miskolciak kérték fel az eperjesieket, hogy a történész halálának 450. évfordulója alkalmából emléktáblát helyezzenek el a városban.
Martin Štieber katolikus pap az eseményen kiemelte Verancsics szerepét a drinápolyi béke megkötésében, ami a mai háborús helyzetben is példaértékű lehet.
