2021. december 15., 15:08

Énekes-akció: 6,5 millió eurónyi kárt okozó adócsalókra csaptak le a cseh és szlovák rendőrök

Közel hétmillió eurós kárt okozó adócsalókra csaptak le a szlovák és cseh rendőrök az "Énekes"-névre keresztelt közös akció során.

rendőrök
Fotó: YT repro

A HNOnline információi szerint több tucat embert vettek őrizetbe a cseh és szlovák rendőrség, valamint a szlovák pénzügyőrség nyomozói. Az érintettek a gyanú szerint bűnszervezetként működve mintegy 7 millió eurónyi kárt okoztak a szlovák és cseh államnak azzal, hogy az elmúlt három évben túlárazott, sőt egyes esetekben fiktív reklámszolgáltatásokat nyújtottak egy erre a célra létrehozott céghálón keresztül, majd ezek után jogosulatlanul adót igényeltek vissza.

A hírek szerint az ügy fő gyanúsítottját Csehországban vették őrizetbe.

A szlovák pénzügyőrség feje Jiří Žežulka ezzel kapcsolatban a sajtótájékoztatón megjegyezte, az akció nem véletlenül kapta a Spevák, azaz Énekes fedőnevet. Ennél több konkrétumot az őrizetbe vett emberek személyazonossága kapcsán nem árultak el. Annyit tudni még, hogy olyan üzletemberként is vannak, akik a cseh, illetve a szlovák motorsportban voltak érdekeltek, versenyzőként vagy vállalkozóként.

Az okozott kár Csehországban mintegy ötmillió, Szlovákiában 1,5 millió euró.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.