2020. június 11., 17:25

Elutasította a Dôvera biztosító panaszát az Európai Unió Bírósága, a szlovák államnak nem kell kártérítést fizetnie

Az Európai Unió Bírósága, helyben hagyva az Európai Bizottság 2014-es állásfoglalását, nem találta megalapozottnak a Dôvera biztosítótársaság panaszát arra vonatkozóan, hogy a szlovák állam törvényellenesen hozta helyzetbe az állami biztosítótársaságokat.

eb
Fotó: pixabay.com

Az igazságügyi tárca szóvivője, Peter Bubla a TASR-nek úgy nyilatkozott:

Nagy örömünkre szolgál, hogy évekig tartó bírósági huzavona után sikerült bizonyítanunk, Szlovákia nem sértette meg az állami segítségnyújtásra vonatkozó törvényeket azokkal az intézkedésekkel, amiket az állami egészségbiztosítók megsegítésére hozott.

Miután 2014-ben az Európai Bizottság nem talált kivetni valót az Általános Egészségbiztosító és az egykori Egyesült Egészségbiztosító állami megsegítésében, a Dôvera és a hozzájuk csapódott Union 2015-ben az Európai Bírósághoz fordultak. Az 2018-ban a javukra döntött ugyan, de most az Európai Unió Bírósága mégis a Bizottságnak és a szlovák államnak adott igazat.

Akkor az EB azzal indokolta döntését, hogy a két állami biztosító nem végez gazdasági tevékenységet. Ezzel az illetékes bíróság tulajdonképpen azt mondta ki, hogy a piaci verseny lehetősége nem szabad, hogy felülírja a társadalmi szolidaritás és az állami szerepvállalás fontosságát. 

A Dôvera PR-osa, Matej Štepianský , tudomásul veszik a luxemburgi bíróság döntését, ugyanakkor elkeserítőnek tartják, hogy "a bíróság nem értette meg az ügy lényegét". 

Állításuk szerint az állam beavatkozása az adófizetők rovására történt. Štepianský kihangsúlyozta, ez a döntés nem lehet egyfajta biankócsekk az állam számára, amellyel bármikor kénye-kedve szerint beavatkozhat a biztosítók piaci versenyébe. A versenyt az is bizonyjtja, tette hozzá, hogy évente százezrek váltanak biztosítót, a polgárok elhatározását pedig nem befolyásolhatja az állam a döntéseivel.

Az egészségügyi tárca közben "óriási győzelemről" beszél. Szóvivőjük Zuzana Eliášová a sajtó érdeklődésére közölte, a magánbiztosító panashzát azért utasították el, mert Szlovákiában az egészségügyi biztosítás része az emberek állam által szavatolt szociális biztonságának. A szóvivő hozzátette, a Bíróság döntése csak megerősíti a tárcavezető ambícióit, hogy megregulázza a magánbiztosítók működését Szlovákiában. Ezt pedig, zárta a nyilatkozatot Eliášová, a kormány már a programnyilatkozatában is kihangsúlyozta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.