Előzetesbe kerül Marián Magát
Előzetes letartóztatásba kerül Marián Magát, aki ellen szélsőségesség ügyében indult eljárás.

Erről csütörtök reggel döntött a bazini Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) vizsgálóbírója.
Az indoklás szerint a terhelt esetében fennáll a bűnismétlés veszélye. A döntés nem jogerős, a terhelt fellebbezését a Szlovák Legfelsőbb Bíróság bírálja el.
A TASR hírügynökséget Katarína Kudjáková, az ŠTS szóvivője tájékoztatta.
A szóvivő hozzátette: a terhelt kérvényezte az előzetes letartóztatás írásbeli ígérettel, illetve pártfogó felügyelettel való kiváltását, a bíróság azonban elutasította a kérelmeket.
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) hétfőn (január 24.) vette őrizetbe Magátot.
Az illető ellen extrémizmus ügyében indult eljárás, összesen 37 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, többek között az alapvető jogok és szabadságjogok elnyomására irányuló mozgalmak alapításával, támogatásával és népszerűsítésével, szélsőséges tartalmak előállításával, holokauszttagadással, illetve a politikai rendszerek által elkövetett és az emberiség elleni bűncselekmények jóváhagyásával.
A gyanúsított a bűncselekményeket 2017 és 2021 között követhette el.