2020. december 27., 10:13
Frissítve: 2020. dec. 27. 13:53

Élő adásban oltják a legfelsőbb tisztségviselőket

Vasárnap, röviddel tíz óra után az egészségügyi minisztérium közösségi oldalán élőben közvetítette, amikor Zuzana Čaputová, köztársasági elnök és a kormány több tagja is megkapja a koronavírus elleni védőoltást.

Zuzana Čaputová oltása - TASR
Fotó: TASR

Zuzana Čaputová, köztársasági elnök szavai szerint

a vakcina a legjobb lehetőség arra, hogy kilábaljunk ebből a nehéz helyzetből, amelyet a világjárvány okozott. Szavai szerint megérti a polgárokat, akik tartanak a védőoltástól. Elismerte, ő maga is többször gondolkodott rajta.

A kérdésekre, amelyeket a tömeges oltás lehetősége felvet, igyekeztem a szakemberek magyarázatában, érveiben választ találni

 – mondta, majd felhívta az ország lakosait, hogy ők is fogadják meg a szakemberek ajánlását. A saját és a kormány több tagjának elsődleges oltását a polgárok felé intézett komoly kommunikációnak minősítette, mert szerinte csak a tömeges oltással lehet stabilizálni a jelenlegi helyzetet, csak így lehet visszatérni az élet normális kerékvágásába.

Grendel Gábor, a parlament alelnöke kulcsfontosságúnak tartja az oltást

a járvány terjedésének további megakadályozásaként. „Az oltás a felelős hozzáállást mutatja önmagunkkal és másokkal szemben is“ – emelte ki.

Milan Krajniak, szociális miniszter

az oltás előtti sajtótájékoztatón elmondta, 83 éves apósa éppen legyőzte a koronavírust, őrá és a szüleire gondol, amikor aláveti magát az oltásnak. Szavai szerint „a mai nap ad reményt, hogy nyáron végre normális életet élhessünk“.

Vasárnap elsőként a köztársasági elnöknő, Zuzana Čaputová kapta meg a koronavírus elleni védőoltást

a Pozsonyi Egyetemi Kórházban, majd a kormány több tagja következett.

Az oltás beadásával nem volt semmilyen gondja, azt gyorsnak és problémamentesnek nevezte az államfő. A saját és több állami tisztségviselő jelenlétét, mint a koronavírus elleni oltást elsőként megkapók részvételét a közvélemény bizalma erősítésének nevezte. Čaputová bízik abban, hogy ez az első lépés egy jobb időszak felé.

Az elsők közt kapott védőoltást Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság alelnöke, Grendel Gábor és Juraj Šeliga, a szlovák parlament alelnökei. Az élő adásban beoltott személyek közt több miniszter is ott volt, mégpedig Mária Kolíková, igazságügyi miniszter, Natália Milanová, a kulturális szaktárca vezetője, Branislav Gröhling, iskolaügyi miniszter, Milan Krajniak, a szociális ügyek tárcájának vezetője, valamint a közlekedésügyi miniszter, Andrej Doležal is.

A nyilvános közvetítés után is folytatódik az oltás, elsősorban az egészségügyben dolgozókat oltják a mai nap folyamán.

Szlovákia 3,3 millió lakos beoltásával számol, négy fázisban végrehajtva azt.

A COVID-19 elleni vakcinát a vállba szúrják, mégpedig 21 nap különbséggel, két adagban. Szakemberek szerint az oltás után jelentkező nem kívánatos tünetek enyhék és rövid ideig tartanak. Ilyenek lehetnek a szúrsá helyének megpirosodása, vagy fájdalom az adott helyen, fáradtság érzése, fejfájás, esetleg jelentkező izomfájdalom, hidegrázás, vagy enyhe láz.

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.