Elnapolták Kočner tárgyalását
A Pozsony Járási Bíróság szerdán október 27-re napolta el Marian K. vádlott tárgyalását az ún. cetlik ügyében.
Kedden, a főtárgyalás első napján Andrej Šabík ügyvédnek kellett volna vallomást tennie. Šabík üdülésre hivatkozva igazoltan maradt távol. A Trencséni Kerületi Ügyészség ügyésze ragaszkodik az ügyvéd meghallgatásához.
A járási bíróság szenátusának elnöke még megfontolja, hogy az októberi tárgyalásra beidézi-e Branislav Zuriant, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) volt vezetőjét.
A szerdai tárgyaláson a Peter Tóth volt titkosrendőr, korábbi titkos tanú 2018-as vallomásáról készült felvétel lejátszása, valamint egy szakértői jelentés ismertetése volt napirenden. Michal Mandzák, a vádlott védője szerint az utóbbi irreleváns. Az ügyfele tagadja a bűnösségét, ahogy azt is, hogy ő írta volna a cetliken szereplő üzeneteket.
Kedden Marek Para ügyvéd és Jozef Dučák vállalkozó is vallomást tettek. Para meghallgatásáról kizárták a nyilvánosságot.