2020. május 21., 08:42

Elkezdődött a Duna árterének árasztása – Budaj miniszter csónakja felborult, a víz még hideg

Ján Budaj, környezetvédelmi miniszter több bejelentést tett tegnap (május 20.). Nyilatkozott a méhek védelmében, a Csorba-tó védelmében illetve a Duna árterének elárasztásáról.

Fotó: TASR
J. Budaj védett fajjá nyilvánítaná a házi méhet

Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter azt szeretné, ha a házi méhet védett fajjá nyilvánítanák. Ján Mičovský (OĽaNO) földművelésügyi miniszterrel együttműködve továbbá korlátozni akarja a méhekre káros vegyszerek használatát. Ezt a méhek világnapja (május 20.) alkalmából tartott szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be.

A méh ugyanannyira fontos, mint a többi beporzó rovar, és megérdemli, hogy ezt az emberek jobban tudatosítsák, azáltal is, hogy védett fajjá nyilvánítjuk

 – közölte Budaj.

Hozzátette: az európai méhek mintegy 40 százaléka van veszélyben a felmelegedés és a káros vegyszerek miatt. Elmondása szerint Mičovskýval közösen azt tervezik, hogy

korlátozni fogják a vegyszerek használatát, és a permetezés idejét is. Betiltanák például a permetezést akkor, amikor a méhek kirepülnek a mezőkre. Hozzátette: a termés 75 százaléka függ a méhek létezésétől.

Nagyszabású építkezés nem fenyegeti a Csorba-tó térségét

A Csorba-tó térségében nem kerül sor olyan építkezésre, amely veszélyeztetné a Magas-Tátra természeti kincseit és egyediségét. Ezt Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter jelentette ki szerdán, miután találkozott Michal Sýkorával, Csorba (Štrba) polgármesterével.

Közös érdekünk, hogy megóvjuk a Csorba-tót, a Tátra és az egész ország ékkövét

– jelentette ki Budaj.

Elmondása szerint a polgármester tisztázta a község településrendezési tervének megváltoztatásával kapcsolatos kétségeket. Budaj meggyőződése, hogy a térségben nem építenek semmi olyat, amely tönkretenné a Csorba-tó környékét vagy az itteni panorámát.

Semmiféle felvonók, vagy újabb sípályák nem lesznek. Valószínűleg félreértés volt az is, hogy olyan parkolót terveznének, amely közvetlenül érintené a különleges vizes élőhelyeket. Nem fognak kereskedelmi célú objektumokat létesíteni, a község csak kisebb, közhasznú építkezéseket tervez

 – közölte a miniszter.

A csorbai településrendezési terv megváltoztatásával összefüggésben több helyi lakos és aktivista figyelmeztetett a fejlesztési beavatkozások kockázatára, és arra a veszélyre, amely a természetvédelmi területet fenyegeti. A lakosok egy petíciót is indítottak.

A Duna árterében elkezdték a mesterséges árasztást
Elkezdték a doborgazi kapun keresztül elárasztani a Duna árterét. Jelenleg 90 m3/s mennyiségű vizet eresztenek az ártéri erdőkre

– mondta a környezetvédelmi miniszter, a tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyet a doborgazi kis erőmű mellett tartott. Ezt a mértékű elárasztást követelte a Pozsonyi Regionális Környezetvédő Társaság (BROZ). Az árasztást egy hónapon keresztül tartják fenn.

A társaság petíciót indított, amellyel azt szeretnék elérni, hogy legalább részlegesen legyen helyreállítva a Duna árvízrendszerének dinamikája, amely tulajdonképpen fenntartotta a vidék ágrendszereit, vizenyős területeit, ivóvízkészleteit – azaz az egész komplex ártéri ökorendszert.

A doborgazi kaput 234 m3/s vízmennyiség áteresztésére tervezték, ám ekkora mennyiségű víz soha nem folyt rajta keresztül.

A 2000-es évben a szimulált áradások számára 165 m3/s vízmennyiség került meghatározásra. 2015-ben ez az érték mindössze 90 m3/s-ra zsugorodott. A jelenleg érvényes üzemeltetési előírások szerint már csak 60 m3/s. Ekkora mennyiségű víz azonban nem lépteti ki a folyót a medréből, tehát nem teszi lehetővé az ártéri erdők elárasztását sem.

Ján Budaj kiemelte, hogy fontos napja ez az ágrendszernek, amely visszaadja az évenkénti elárasztást, ami esélyt ad a vegetációnak. Az ágrendszert és az elárasztást közösen a BROZ aktivistáival szeretné hosszútávon figyelemmel kísérni, hogy a víz nem tűnik-e el, és valóban jótékony hatással lesz a bioflórára.

Ján Budaj önkéntelenül megmártózott a Duna vizében 

A csónak, amelyen utazott, elromlott, és a töltéshez sodródott, ott viszont az áramlat felfordította. Az egész legénység úszott, de senkinek nem lett semmi baja.

Bár a víz még csak 15 fok körüli, a miniszter hősiesen mondta -

Úsztunk egyet, a víz egész meleg.

 

Ján Budaj
Fotó:  TASR

 

Megosztás