"Eljött az idő, hogy a tárgyalásokat a cselekvés váltsa fel!" - petícióban állnak ki az MKP és a Híd megállapodása mellett felvidéki polgármesterek
A petíciót jegyző településvezetők üdvözlik a Magyar Közösség Pártja és a Híd párt megegyezését, az egységes magyar párt megalakulása érdekében tett lépéseiket.
"Történelmünk során számtalanszor bebizonyosodott, közösségünk akkor tudta a leghatékonyabban megvédeni és képviseltetni önmagát, amikor egységesen lépett fel. Ezért támogatjuk a magyar pártok egyesülési folyamatának elkezdését. Eljött az idő, hogy a tárgyalásokat a cselekvés váltsa fel" - áll a polgármesterek felhívásában.
- hangsúlyozzák a petíciót támogató településvezetők.
"Bízunk benne, hogy ehhez a megegyezéshez a továbbiakban csatlakozik minden olyan párt, mozgalom, intézmény és szervezet, amely a Szlovákiában élő magyar közösség egységes képviseletében érdekelt" - zárul a petíció, amelyhez a felvidéki önkormányzati vezetők mellett mindazok csatlakozhatnak, akik támogatják a felhívásban foglaltakat.
Mint ismert, a magyar pártok pénteki újabb tárgyalási fordulóját követően az MKP és a Híd közös nyilatkozatot adott ki, amelyben jelzik, készek közösen megalakítani az egységes felvidéki magyar pártot, amelynek szélesre nyitják a kapuit mások előtt.