Elhunyt Vadkerty Katalin, a felvidéki magyar történetírás kiemelkedő személyisége

2026. április 10-én, életének 98. évében elhunyt Vadkerty Katalin, kiemelkedő felvidéki magyar történész.

Vadkerty Katalin (1928-2026)

Fotó: Görföl Jenő

A csehszlovákiai rendszerváltás kezdetén, valamikor 1989 decemberében találkoztam vele személyesen először. A Csemadok pozsonyi székházának nagyterme megtelt az események lázában élő magyarokkal, akik nagy érdeklődéssel hallgatták a szónokokat és a magyarok lakta régiókból érkezett emberek beszámolóit.

Ha jól emlékszem, Kató néni (mert mindenki így hívta őt) csak röviden beszélt és elsősorban a felvidéki magyarokat ért 1945 utáni sérelmekre emlékeztette a jelenlévőket és szóvá tette az elmaradt bocsánatkérést is a sok megaláztatásért és meghurcoltatásért. Úgy rémlik, mintha azt is jelezte volna, hogy könyvet készül írni a szóban forgó időszakról, noha korábban főleg a 19. századi Magyarország cukoriparáról és gazdaságáról, a műtrágyázás kezdeteiről jelentetett meg tanulmányokat és könyveket. Társszerzője volt a Szlovákia történelme IV. kötetének (1986), valamint Csehszlovákia történelmi atlaszának (1965) is.

Később különböző alkalmakkor gyakran találkoztunk és megtudtam, hogy 1928. április 21-én abban a városban – Érsekújvárt – született, ahol én középiskolába jártam. Neki magának azonban nem adatott meg a lehetőség, hogy a nagyhírű – Pázmány Péter nevét viselő – alma mater diákja legyen. Kisvárdán érettségizett 1946-ban, majd a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett történészdiplomát 1955-ben. Néhány évig leendő pedagógusokat oktatott Pozsonyban, majd 1960–1987 között a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársaként tevékenykedett.

Kutatásai során meggyőzően bizonyította, hogy Magyarország gazdaságpolitikája 1848-tól egészen 1918-ig – a szlovák nacionalisták állításaival szemben – kiemelten igyekezett fejleszteni a korábban elmaradottabb hegyvidéki, zömében szlovákok lakta régiókat és ez paradox módon a szlovákság déli irányú migrációját segítette, aminek „következményeként” a szlovák–magyar nyelvhatár viszonylag rövid idő alatt jelentősen dél felé tolódott.

A rendszerváltás idején már nyugdíjas volt, de éppen ez a léthelyzet tette lehetővé számára, hogy új kutatási területet válasszon és az 1945–1949 közötti időszak csehszlovákiai eseményeivel, elsősorban a felvidéki magyarok kálváriájával foglalkozzon. Az adatgyűjtés során felgyülemlett tekintélyes levéltári és egyéb anyag feldolgozása és összegzése végül egy „trilógiát” eredményezett.

Az első kötet Reszlovakizáció címmel jelent meg 1993-ban. Ebben arról a megalázó, zsarolásnak is beillő kormánypolitikáról esik szó, amely közel 425 ezer felvidéki magyart kényszerített nemzetisége megtagadására. Ezt követte három évvel később (1996-ban) A deportálások, amelynek a csehországi kényszermunkára hurcolt magyarok a „főszereplői”. A trilógiát záró harmadik kötet 1999-ben jelent meg A belső telepítések és a lakosságcsere címmel. Ebben szó van a magyarok kényszerű áttelepítéséről, a Magyarországról hazacsábított szlovákok és Csehszlovákia szegényebb vidékeiről ide vezényelt kolonisták ingatlanfoglalásairól. A három kötet 2001-ben A kitelepítéstől a reszlovakizációig. Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945–1948 közötti történetéről címen együtt is megjelent, majd egy évvel később napvilágot látott a szlovák fordítása is.

Jellemző viszont nemcsak az akkori, hanem a mindenkori szlovákiai viszonyokra, hogy még a szlovák „demokratikus értelmiség” sem érzett késztetést, hogy legalább recenzálja ezt a jelentős tényfeltáró művet, a múlttal való szembenézésről már nem is szólva. Igaz, hogy 2003-ban megkapta a Dominik Tatarka-díjat, ami valóban szép elismerés, de az ember nem tud szabadulni a gondolattól, hogy nem éppen ezzel akarták-e „rövidre zárni” a történetet és megspórolni a kínos magyarázkodást. S ha már az elismerésekről esett szó, mondjuk el, hogy korábban (1996-ban) Fábry-díjjal, 2003-ban életművéért Bethlen-díjjal tüntették ki. 2018-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át, 2020-ban pedig megkapta a Kallós Zoltán Külhoni Magyarság Díjat.

Vadkerty Katalin munkássága ezzel a „hármaskönyvvel” teljesedett ki és a felvidéki magyarok számára örök mementó marad. A kiemelkedő történészt a Teremtő is kegyeibe fogadta és hosszú élettel ajándékozta meg. Életének 98. évében, 2026. április 10-én szólította el őt. Drága Kató néni, emlékét megőrizzük, nyugodjék békében.

Megosztás

Címkék