Elhunyt Soóky László
Több egymástól független forrás is megerősítette, hogy életének 68. évében, súlyos, rövid lefolyású betegség után elhunyt Soóky László, felvidéki magyar költő, író, Gál Sándor költő és publicista testvéröccse.

Soóky László 1952. február 24-én született, Búcson. Komáromban érettségizett, ezt követően volt traktorista, vasöntödei munkás, bányász, rakodómunkás, állattenyésztő, mígnem 1977-ben Marcelházán lett népművelő. Később a szombathelyi főiskolán szerzett népművelés-könyvtár szakos diplomát, majd 1990-től a Reflex című lap szerkesztője lett. Ugyanebben az évben választották meg Marcelháza polgármesterének. 1994-től a komáromi színház dramaturgjaként dolgozott, később az ÚjSzó és a Vasárnap munkatársaként publikált.
Első könyve a D.I. vándorlása című verskötet volt, amely 1982-ben jelent meg. Ezt követően több gyermekeknek szánt művet írt, az egyik legismertebb közülük a Tarisznyás meséi (1983).
Az utóbbi években több felfigyeltető drámát írt (A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd, Egy disznótor pontos leírása, A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti, A Papa, ha meghal, Papa különböző hangszereken hegedül, Azonos esőben való létezés). A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd című monodrámáját a fiatalon elhunyt Benkő Géza színművész mutatta be. Színműíróként a felvidéki magyar dráma egyik meghatározó alkotója lett.
Soóky László irodalmi pályafutása a hetvenes évek közepén indult, művei megjelentek a Megközelítés című, 1980-ban napvilágot látott antológiában. A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona ezt írja munkásságáról:
Soóky László a napokban ünnepelte volna 68. születésnapját.