Élet a listán kívül
Ki gondolná, hogy létezik nacionalizmus roma és roma ember között? Hogy az etnikumon belüli nyelvi különbözőségek szlovák–magyar ellentétet is takarnak? Nemrég jelent meg a Roma közösségek újabb atlasza, amely vitát váltott ki. Ennek hátterében az állhat, hogy a roma közösség pénzügyi támogatása elsősorban a szlovák ajkú települések felé áramlik.
Mivel a romák csak a rendszerváltozás után váltak államilag elismert nemzetiséggé és etnikai kisebbséggé, ezért társadalmi, szociológiai, demográfiai feltérképezésük szinte lehetetlen volt. ’89 előtt legfeljebb csak „cigány származású” lakosokról lehetett szó, hiányoztak az alapvető információk, amelyek alapján pontosítani lehetett az egyes roma közösségek lakóhelyét, azok számbeli nagyságát és egyéb életviteli körülményeit.
Ezt az űrt igyekszik betölteni a Roma közösségek atlasza, amely 2004 és 2013 után az idén ismét kiadásra került (a 2019-es adatokra alapozva).
A kiadvány fontosságát leginkább egy meglepő adatpár illusztrálja. Míg a legutóbbi népszámlálás alapján Szlovákiában 105 ezer lakos vallotta magát roma nemzetiségűnek, az Atlasz a romák tényleges számát 400–450 ezerre teszi. Ennek legfőbb oka, hogy a népszámlálás önbevalláson alapul, amely a romáknak a társadalmi megbélyegzettség jelentette rossz tapasztalatai miatt csak lassan válik természetessé, és a közösség nagy része a legutóbbi időkig sem vallotta magát romának.
Az Atlasz ugyanakkor konkrét terepmunka eredménye, s bár nem célja, hogy az etnikum összeírását jelentse, az egyes közösségek becsült adatai a szakértők szerint pontosabb képet mutatnak a népszámlálási eredményeknél.
A korábban megjelent két Atlasz sarkalatos pontja, hogy a roma lakosságot a lakhatás módozatai szerint is rendszerezi, a koncentráltan és legtöbbször szegregált módon élő közösségekre helyezve a hangsúlyt.
Ahogy azt az Atlasz egyik fő összeállítójától, az egykori romaügyi kormánybiztos Ravasz Ábeltől megtudtuk, ez a gyakorlatban a települések szélén vagy a határán kívül eső romatelepeket jelenti. Ez főleg az észak- és kelet-szlovákiai roma közösségekre jellemző, amelyek a cigány vagy a szlovák nyelvet beszélik. Azokat a településeket, ahol a falu lakosságának a zömét olyan romák tették ki, akik nem koncentráltan élnek egy helyen, hanem beépültek a településbe, úgynevezett „szétszórtan” élő roma közösségekként határozták meg. Ez a lakhatási mód főleg Közép-Szlovákia déli részeire jellemző, amely elsősorban a magyar nyelvet beszélő romák területe.
Az eddigiek a szociológiai földrajz témakörébe tartoznának, ám ennél sokkal többet, illetve mást is jelentenek. Az uniós támogatások elosztásának a kulcsát is jelentik. 2014-ben, a jelenleg is futó programozási időszak kezdetén ugyanis meghatároztak 150 települést, amelyeket kiemelten kezelnek a támogatások. Ebbe a „kvótába” azoknak a falvaknak lehetett bekerülni, amelyek koncentráltan élő roma közösségekkel, azaz romatelepekkel rendelkeztek. Ez elsősorban a nem magyar nyelvű falvakra volt jellemző. Ahol tehát nem volt különálló szegregátum (a korábbi Atlaszok alapján), azok kiestek a jelentősebb támogatási programokból.
Az egyébként is sokszor diszkriminált roma közösségeken belül tehát létezik egy duplán diszkriminált közösség, a magyar nyelven beszélő romáké.
Ők kisebbséget jelentenek a kisebbségen belül is. Ravasz a magyarul beszélő romák számát 80 ezer körülire teszi, ami megközelítőleg a szlovákiai roma lakosság 20%-a. A volt kormánybiztos elmondja, hogy 2014-ben a 150-es listán csak 14 magyar település volt található. Az ún. magyar települések rendelkeznek ugyan nagy roma közösségekkel, de nincs faluszéli koncentrációjuk, és romák a falu minden részén laknak.
Az idén megjelent harmadik Atlasz ebben a módszertani felfogásban szakít az előző kiadványokkal, és minden községet, ahol legalább 30%-os arányban laknak romák a településen belül, koncentrált roma településként kezeli, mondja Ravasz. Szerinte a szlovák roma közösségek, illetve a roma kormánybiztosi hivatal ellenkezését éppen ez a változás váltotta ki. A kormánybiztosi hivatal jelenlegi vezetése ugyanis azt szeretné, ha ezek a települések kikerülnének az Atlaszból. A mostani Atlasz új besorolási módszerével a dél-szlovákiai, jelentős roma közösségekkel bíró települések is egyenrangúakká válhatnának a támogatások rendszerében.
A továbbiakban olyan roma polgármestereket kérdeztünk, akik a programozási időszak kezdetekor már hivatalban voltak és nagyszámú, magyarul beszélő roma közösséggel rendelkező település élén állnak, de kimaradtak a listáról.
Szajkó Richárd, a 96%-ban (!) romák lakta Baraca település negyedik alkalommal megválasztott polgármestere nem kertelt, nyíltan kimondta, úgy érzi, azért maradtak ki a körből, mert magyar romák lakta településről van szó (a falu lakosságának több mint a fele talán nem is tud szlovákul). Elmondja, hogy így nem tudtak olyan könnyen csatornázni, vízvezetéket fektetni, illetve óvodát, közösségi központot tervezni. Szajkó a továbbiakban sem köntörfalaz, és elmondja, hogy a korábbi roma kormánybiztosnak, Peter Poláknak nem tetszett, hogy a gömöri roma polgármesterek a „magyarokhoz húznak”, illetve az itteni romák nem beszélik a cigány, valamint a szlovák nyelvet. Az elmaradt fejlesztésekre is csak Polák hivatali ideje után sikerült úgy-ahogy támogatásokat szerezni.
Hasonló választ kapunk Bari Aladártól, Nemesradnót polgármesterétől, aki elmondja, nincs tudomása arról, hogy a 150-es lista kialakításába az önkormányzatoknak bármilyen beleszólásuk lett volna. Ő is azt fájlalja leginkább, hogy alapvető fejlesztési támogatások váltak így nehezen elérhetővé vagy elérhetetlenné. Tud viszont olyan esetekről, ahol a 150-es listán szereplő település nem kívánt vagy nem tudott élni a lehetőséggel. Bari, bár tudatosítja, hogy kontraproduktív lesz, amit mond, úgy látja, mivel a jelenlegi romaügyi kormánybiztos, Andrea Bučková asszony a már említett Peter Polák környezetéből került ki, a problémák elodázása várható, hiszen a kormányváltás egy éve alatt semmilyen lényegi változás nem volt érzékelhető.
Ravasz Ábel szerint egyértelmű, hogy a témában jelen van a nacionalizmus. Folyamatosan éreztetik a magyar romákkal, hogy ők valamiféle másodosztályú csoport, akiket megszégyenítenek, hogy nem tudnak cigányul, továbbá azért, hogy magyar politikai pártok irányában tendálnak.
A mostani helyzet rendkívül aggasztó, hiszen a magyar közösség számára olyan problémáról van szó, amely évtizedek óta létezik, de a magyar roma közösségekkel való foglalkozás akadozó üteme miatt mind ez idáig nem volt ismert a nyilvánosság előtt. Félő, hogy hathatós politikai érdekérvényesítés hiányában a magyar roma közösségek továbbra is többszörösen hátrányos helyzetben maradnak. Nemcsak azért, mert romák, hanem azért is, mert magyarok.
