2021. január 19., 14:58

Elege van az őrizetből Monika J.-nek, szabadulna

Pénteken dönt a Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) Monika J. szabadon bocsátása iránti kérelméről. A volt államtitkár ellen a NAKA tavaly márciusi Vihar elnevezésű akciója után emeltek vádat, azóta van előzetes letartóztatásban.

Monika Jankovská
Fotó: TASR

„M. J. vádlott szabadon bocsátása iránti kérelme ügyében

pénteken, január 22-én kerül sor a meghallgatásra, Besztercebányán

 - mondta Katarína Kudjáková, az ŠTS szóvivője a TASR-nek kedden.

Ügyfelem teljes mértékben beismerte az általa elkövetett bűncselekményt,

kihallgatása során részletesen leírta tetteit, valamint más személyek cselekedeteit is. További történésekről is beszélt, valamint más személyekről is, aktívan együttműködik a bűnüldöző szervekkel egyéb bűncselekmények felderítésére során” – mondta ügyvédje, Peter Erdős a TASR-nek.

Szerinte a fogva tartás okai megszűntek a vallomás és az együttműködés következtében.

Legutóbb, október elején, a Legfelsőbb Bírósága elutasította Monika J. és Richard M. bírók panaszait, amelyeket annak idején a Besztercebányai Specializált Büntetőbíróság állásfoglalása ellen nyújtottak be. A Legfelsőbb Bírósága ezt követően megerősítette, hogy mindketten őrizetben maradnak 2021. március 11-ig.

2020 novemberének végén Monika J. két napon keresztül tett vallomást a NAKA nyitrai nyomozója előtt. Erdős ezt követően nem volt hajlandó kommentálni a tárgyalásról készült jegyzőkönyvet, amelynek tartalmát részben több média is közzétette, és amely szerint Monika J. bevallotta Marian Kočnerhez fűződő kapcsolatát, illetve a bírósági döntésekbe való beavatkozást.
A NAKA tavaly március 11-én a Vihar akció részeként 13 bírót vett őrizetbe. A vádak korrupciós bűncselekményekre, az igazságszolgáltatás függetlenségébe való beavatkozásra és az igazságszolgáltatás akadályozására vonatkoztak. Monika J.-vel kapcsolatban további vádak merültek fel a tavaly októberi Szélvihar elnevezésű akció után.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.