Eladtuk az oroszoknak a felesleges Szputnyik vakcinákat
Százhatvan ezer vakcinát adott el az egészségügyi minisztérium Oroszországnak, 80 ezret az első dózisból és további 80 ezret a másodikból.
Igor Matovič volt kormányfő is az orosz vakcinára jelentkezett be, de még nem kapott időpontot az oltásra. Így valószínűleg az utolsó vakcinák egyikét kapja majd meg, továbbra is azt álltja, azzal oltatja be magát. A raktárakban már csak azok számára van ebből az oltóanyagból, akik az első dózisra regisztráltak, vagy a második oltásra várnak.
– erősítette meg a tárca.
Szlovákiában összesen 10 500 embert oltottak be az orosz vakcinával, még 8 ezren várnak az oltásra, mintegy 1500 embernek van már közülük időpontja.
Szlovákia polgárai június 30-áig jelentkezhettek be erre az oltóanyagra, júliustól már csak a regisztrált vakcinákra lehet regisztrálni – a Pfizerre, a Modernára vagy a Johnson & Johnsonra.
Az oroszok egy vagy két hónappal a vakcinák lejárta előtt ugyanazon az áron vették vissza tőlünk az oltóanyagokat, mint amennyiért eladták, azaz 9,95 dollárért adagját.
A szerződés értelmében a szállítás költségeit a vevő állja. Abban az esetben, ha az oroszok az esetleges sérülések miatt nem vennék át a vakcinákat, Szlovákiát akkor sem fenyegeti bírság.
A Szputnyik vakcinák eladásáról szóló anyagot a múlt héten hagyta jóvá a kormány, abban nem volt szó arról, hogy az oltóanyagot az oroszok vennék meg tőlünk. A vásárlás iránt érdeklődők közt Argentínát, Bosznia- Hercegovinát, Montenegrót, Észak-Macedóniát és Albániát emlegették.
Az orosz vakcina márciustól van Szlovákiában. 200 ezret hoztak be a megrendelt kétmilliós adagból. Azóta tesztelik a vakcinát szlovákiai és magyarországi laboratóriumokban is, 600 vakcinát visszaadtak az oroszoknak is ellenőrzésre.
Hogy hogyan végződött a tesztelés Oroszországban, nem tudni, nem érkeztek meg a kikért dokumentumok sem a gyártótól.
A közzétett információk szerint a Szputnyik vakcinával mintegy 40 országban oltanak, de ezeknek az oltóanyagoknak csak a nevük ugyanaz. Számos esetben úgy tűnik, hogy az orosz vakcinák különböző tulajdonságokkal rendelkeznek, eltérőek a tárolási feltételeik, az összetételük és a gyártási módjuk, áll az Állami Gyógyszerellenőrző Intézet jelentésében.