2021. március 24., 13:16

Ekecsen droglabort fedeztek fel a Konyha nevű akció keretében

Kábítószereket és pszichotróp anyagokat előállító labort fedeztek fel Konyha elnevezésű akció keretében, a Dunaszerdahely melletti Ekecsen. A drogot Szlovákiából Lengyelországba szállították (volna). A Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatala (KÚFS), a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) és a CBSP Wroclaw lengyel partnerszolgálat tagjai működtek együtt a bűncselekmények felderítésében. A szlovák hatóságok segítségével a lengyel nyomozók két lengyel állampolgárságú személyt is őrizetbe vettek. A Szlovák Köztársaság Pénzügyi Igazgatóságának (FS) szóvivője, Martina Rybanská tájékoztatott erről.

Két lengyel és legalább egy szlovák állampolgár, pontosan még nem azonosított kábítószereket és pszichotróp anyagokat, valószínűleg amfetamint állítottak elő egy családi házban. A kész terméket Lengyelországba szánták.

 - mondta a szóvivő.

A házkutatás során laboratórium felszerelést találtak, valamint 258 kanna toluolt, több mint 600 liter acetont, több mint 30 liter sósavat, illetve a szükséges prekurzorokat a dizájnerdrogként ismert NPL pszichoaktív anyag előállításához.

32 darab ismeretlen kristályos anyagot tartalmazó műanyag zacskót is találtak, több papírdobozban pedig ismeretlen kristályos anyagot tartalmazó tasakok voltak.

 - tájékoztatta Rybanská.

Hozzátette: az akció során két személyt vettek őrizetbe, akiket az eljárás után szabadon kellett engedni, mivel az új dizájnerdrog még nem szerepel a szlovákiai tiltott anyagok listáján.

Ezért mindkét lengyelt a lengyel partnerszolgálat vette őrizetbe. A pénzügyi adminisztráció és a CBSP Wroclaw közötti együttműködés az akció végrehajtása után is folytatódik, mivel az ügy a lengyel ügyészségre lett továbbítva.

- mondta a szóvivő.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.