2021. május 7., 11:50
Frissítve: 2021. jún. 7. 10:27

Egységes védettségi igazolvány bevezetését és az ezzel járó előnyök meghatározását javasolja a Szövetség - Videóval

Járványüggyel kapcsolatos sajtótájékoztatót tartottak a formálódó Szövetség pártjai az MKP pozsonyi székházában. Az MKP-t Forró Krisztián pártelnök, a Most-Hidat Balódi László Nemeshódos, az Összefogást pedig Agócs Gergely Királyrév polgármestere, az Összefogás alelnöke képviselte.

Szövetség
Fotó: Lamos Csaba

"Tanuljunk a múltból és készüljünk fel a jövőre – káosz helyett legyen rend!" - nagyjából így lehetne összefoglalni a mai sajtótájékoztató vezérfonalát. Forró Krisztián pártelnök kihangsúlyozta, a járványvédekezés szempontjából rendkívül fontos, hogy ne kövessük el újra azokat a hibákat, amelyeket ősszel, illetve télen elkövettünk. Ez vonatkozik úgy az ország vezetésére, mint az állampolgárokra hangsúlyozta Forró. 

Hamis illúzió lenne azt gondolni, hogy a következő hetekben visszatérhetünk a régi kerékvágásba. Arra kell készülnünk, hogy ősszel újra visszatérhet a járvány. Nem szabad, hogy újra hónapokra be kelljen zárni az iskolákat. A pártelnök elmondta, rendszeresen tanul a gyermekeivel, otthon is tapasztalta milyen következményekkel járt a bezárás.

Bízzunk a legjobbakban, de készüljünk fel a legrosszabbra is.

- mondta Forró, hozzátéve, ennek a felkészülésnek a legjobb eszköze lehet az oltás, a baj csak az, káosz jellemzi az oltási kampányt. 

Sajtótájékoztató
Fotó:  Lamos Csaba

A pártelnök leszögezte, Szlovákiának még komoly hiányosságai vannak az átoltottság tekintetében. Ez nem véletlen, különösen az ország keleti felében néha 50, 100 kilométert kell utazni az oltás után.

Optimalizálni kell az oltási rendszert, minél közelebb vinni az emberekhez a vakcinát. Forró szerint Szlovákia lemaradt, a szomszédos államok már maguk között szervezik meg a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadását. 

Nem szabad várnunk az Európai Unióra, minél előbb tárgyalnunk kell a szomszédos országokkal! Proaktívabbnak kell lennünk, nem szabad futnunk az események után! A jó intézkedések is gyakran késve futnak be.

Egységes védettségi igazolvány bevezetésére van szükség, ez nem várhat - hangsúlyozta Forró. Ez nem csak biztonságosabbá, gyorsabbá és hatékonyabbá is teheti a normális élethez való visszatérést.

Videó:  ma7

Felesleges tortúrákat lehetne megelőzni az igazolvány bevezetésével utalt Forró a múlt hétvégi DAC-meccsre, amelyet gyakorlatilag lehetetlen volt a helyszínen megtekinteni az állami "túlszervezés" miatt.

A pártelnök sajnálatosnak nevezte, hogy a Szövetség javaslatai nem lelnek visszhangra a kormánykörökben. Forró például elmondta, már januárban javasolták a szennyvíz rendszeres vizsgálatát, a kormánynak mégis csak áprilisban jutott eszébe ugyanez. 

Örülünk a javaslatnak ,csak azt nem értjük, miért kellett ezzel négy hónapot várni?!

- zárta Forró Krisztián.

Balódi László polgármester szerint a kormányból senki nem köszönte meg az önkormányzatok közreműködését az országos tesztelések lebonyolításában, ez óriási mulasztás, hiszen az önkormányzatok nélkül megvalósíthatatlan lett volna Igor Matovič kezdeményezése. 

Balódi egy furcsaságra is felhívta a figyelmet. Úgy fogalmazott, akinek van egy kis sütnivalója, az felteheti a kérdést, ha a látványsportok első ligás meccseit meg lehet szervezni, le lehet játszani, miért nem lehet engedni az összes többi sportversenyt. Mi a különbség? Ha a Fortuna liga meccseit meg lehet rendezni, akkor az asztalinesz-, vagy a vívóbajnokságot miért nem lehet? - tette fel a költői kérdést a polgármester. 

A pedagógusok mindent megtettek azért, hogy gyermekeink megfelelő képzést kapjanak a járvány alatt is, de a kormány részéről még mindig hiányzik a rendszerszintű megoldás az oktatás területén.

Az oktatási tárca felülről irányítja az eseményeket - fogalmazott Balódi. A polgármester elmondta, ha a tárcától kértek engedélyt az iskolanyitásra, az a járási közegészségügyi hatóságokhoz irányította az önkormányzatokat, a hatóság viszont nem volt hajlandó engedélyt adni a nyitásra, a minisztériumra hárította a felelősséget.

Agócs Gergely kijelentette, a szakértők is azt mondják, az oltás az egyetlen útja annak, hogy legyőzzük a járványt. Az oltási kampány célja pedig csak az lehet, hogy minél több embert minél rövidebb idő alatt beoltsanak. 

Ehhez az önkormányzatok is hozzájárulnak a maguk lehetőségei szerint.

Agócs felhívta a figyelmet arra, hogy  Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban néhány napon belül útra kelnek a mentőautókban létrehozott mobil oltópontok. Ezt a járások önkormányzatai koordinálják majd, számos idős, vagy immobilis ember juthat így hamarabb vakcinához. Királyrév polgármestere felvázolta a védettségi igazolvány lehetőségeit. A Szövetség szerint egy, a magyarországihoz hasonló, QR-kódot tartalmazó plasztikkártyát kellene bevezetni, amely nem csak azoknak járna, akik megkapták az oltást, de azoknak is, akik legyőzték a betegséget.

Videó:  ma7

Forró Krisztián és Agócs Gergely is kihangsúlyozta, nem oltottsági, hanem védettségi igazolványról van szó. A javaslat alapján ugyanis az igazolvány azoknak is járna, akik bizonyos időn belül legyőzték a betegséget, nem csak azok kapnák meg, akiket már beoltottak. 

Az MKP elnöke elmondta, minden lehetőséget megragadnak arra, hogy javaslatuk a megfelelő helyekre eljusson és készek közreműködni a szlovák és a magyar kormány közti tárgyalásokon is, amelyek a védettségi igazolvány kölcsönös elismerésére vonatkoznának.

Cikkünket hamarosan videókkal frissítjük!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.