Egység, kétség, háromság

Múlt csütörtökön, Szent István napján együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá az MKP, a Most–Híd és az Összefogás elnöke Komáromban. A komáromi Tiszti Kaszinó homlokzatán olvasható Ferenc József császár és király jelmondata: Viribus unitis, vagyis Egyesült erővel. Nyilván az áthallástól nem függetlenül, a komáromi nyilatkozat ezt a nevet kapta.

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a három párt „a szlovákiai magyarok, valamint az ország déli és keleti régióiban élő emberek érdekeinek egységes és felelősségteljes politikai képviselete mellett” kötelezi el magát. A felvidéki magyarságot „a Szlovák Köztársaság államalkotó közösségeként, egyben a magyar nemzet részeként” határozzák meg. A nyilatkozat aláírói fontosnak tartják, hogy „a modern és demokratikus Szlovákia minden polgára számára biztosítsa az őt megillető jogokat”; egyidejűleg hangsúlyozzák az európai uniós tagság jelentette biztonságot.

Az államalapító királyunk ünnepén elfogadott nyilatkozat iránymutatónak nevezi Szent István örökségét, mert „nyitott volt országa minden népe és Európa felé is”.

Az aláírók hangsúlyozzák, hogy céljuk „a sajátos nyelvi, kulturális, nemzeti identitásunk megőrzése, a közösségünket sújtó asszimilációs folyamat visszafordítása, valamint szülőföldünk gazdasági, szociális felzárkóztatása, ennek eszköze pedig az európai legjobb példák szerinti egyéni jogok és önkormányzati modellek biztosítása”.

A nyilatkozatot jegyző pártok hangsúlyozzák, hogy „egy egységes, de sokszínű politikai nézeteket magában foglaló pártként” vesznek részt a soron következő választásokon. Hozzáteszik, hogy „a cél a felvidéki magyarok fejlődése és gyarapodása” – az egységes politikai képviselet ehhez csupán eszköz.

A szándéknyilatkozatot a három pártelnök: Forró Krisztián, az MKP, Sólymos László, a Most–Híd és Mózes Szabolcs, az Összefogás első embere jegyzi.

Forró Krisztián a nyilatkozat aláírását követően hangsúlyozta: a felvidéki magyar politika válaszúthoz érkezett, „világossá vált, hogy a belső ellentéteken túl kell tennünk magunkat, és egységbe kell rendezni sorainkat”.

Forró kiemelte, az egység megteremtésében a legnagyobb felelőssége az MKP-nak van. Az MKP elnöke hozzátette, az egységhez vezető úton sok kompromisszumra lesz szükség, enélkül ugyanis „nincs egység és nincs összetartozás”.

Sólymos László szerint a mostani az utolsó esély arra, hogy a magyar egység létrejöjjön. A Híd első embere kiemelte, „a sokszínűséget meg kell őrizni, mert ez adhatja a közösség erejét”. Hangsúlyozta, a három pártnak év végéig mindenben meg kell egyeznie. Sólymos bejelentette, az egységes párt megalakításának részeként – elismert szakemberek bevonásával – közös szakmai csoportokat hoznak létre. Ahogy hangsúlyozta, „szükség van arra, hogy elfogadjuk egymást és az eltérő véleményeket”.

Mózes Szabolcs hangsúlyozta, az egységesülés nem lesz egyszerű feladat, hiszen „a felvidéki magyar társadalom rendkívül megosztott, komoly személyes és csoportellentéteket kell áthidalni”. Az Összefogás elnöke hozzátette, „az egységes magyar pártnak többek között olyan kérdésekre kell majd választ találnia, mint a felvidéki magyarokat sújtó asszimiláció, a kivándorlás, a gazdasági felzárkózás lehetősége és a munkanélküliség csökkentése”. A pártelnök szerint csakis akkor lehet sikeres a magyar képviselet, ha ezekre az évtizedek óta kínzó kérdésekre megoldásokat tud felmutatni.

A múlt csütörtöki szándéknyilatkozat fontos jelzés, jelentőségét hiba lenne lebecsülni. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy még hosszú tárgyalásokra, kompromisszumok egész sorára lesz szükség az egység megvalósulásához.

Ellentmondásos helyzetben van a felvidéki magyar közvélemény, hisz a nagy többség egyrészt sürgeti az egység mielőbbi tető alá hozását, másfelől azonban a pártokhoz szorosan kötődő választók saját identitásuk feladásától tartanak az egységes pártban.

Már ez a körülmény is arra figyelmeztet, hogy a remélt magyar egység nem egyetlen vágtában valósul meg, a komáromi szándéknyilatkozat aláírói a hosszútávfutók kitartására vállalkoztak. Akik az MKP, a Híd és az Összefogás alkotta „hármasság” egységesülése kapcsán kétségeket fogalmaznak meg, a felvidéki magyarságot megosztó mély törésvonalakra hívják fel a figyelmet. Mára a társadalomban is meggyökeresedett és intézményesült a 2009 óta tartó politikai megosztottság.

Ennek meghaladása csakis aprómunkával képzelhető el, első lépésként pontot téve a felvidéki közéletet az elmúlt évtizedben eluraló hideg polgárháború végére. A felvidéki magyar társadalom szétszaggatott szövétneke, ha a közélet szabói végre olló helyett a tűhöz nyúlnak, lassanként összeforrhat.

Ne legyenek illúzióink, a következő hónapokban a pozícióharc egy csapásra nem fog megszűnni, legfeljebb az alkalmazott módszerek okoznak majd kisebb, gyorsan gyógyuló sebeket. Ha mindenki ehhez tartja magát, van remény arra, hogy a hosszútávfutók beérnek a célba.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/35. számában.