Egy újságírót „félre kell tenni” - Ivan Kočner megtagadta a vallomástételt, korábbi vallomását olvasták fel
Egy újságírót „félre kell tenni”, aztán egy másikat is, azután békén hagynak. Ezt Ivan Kočner mondta tavaly a nyomozónak, azt állítva, hogy a testvére, Marian Kočner tette ezt a kijelentést. A tanúvallomást Ružena Sabová, a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusának elnöke olvasta fel, miután Ivan Kočner megtagadta a vallomástételt Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának ügyében.
A kijelentés, amelyet a vádlott testvére tanúvallomása során megemlített, évekkel ezelőtt, egy családi ünnep alkalmával folytatott beszélgetés közben hangzott el. Marian Kočner azt is mondta neki, hogy van egy Gorilla-üggyel kapcsolatos hangfelvétele. A többi vádlottról, például Alena Zsuzsováról soha nem beszélt neki.
Marian Kočner megbízhatatlan tanúnak nevezte a testvérét. Azt mondta, a testvére művész, aki nem a tényekről beszél.
Vallomása felolvasására adott válaszában elmondta, nincs kapcsolatban a vele, és csak a szülők családi ünnepségén találkoztak. Marian Kočner közölte, nagyon nehéz elképzelni, hogy ilyesmit mondott volna valakinek, akit hét éve nem látott.
Furcsának tartja azt is, hogy a testvére nyomozónak tett vallomása szerint ő az újságírók „félretevéséről” beszélt volna, pont, ahogyan ezt a mondatot Peter Tóth tanú is említette.
Ivan Kočner, arra hivatkozva, hogy a vádlott a testvére, nem volt hajlandó tanúvallomást tenni. Ezt lehetővé teszi a törvény.
A vallomástétel megtagadása után a védelem javasolta, hogy sorolják be a bizonyítékok közé azt az interjút, amelyet Ivan Kočner tavaly adott a Denník N-nek. A szenátus elfogadta a javaslatot.
Marek Para, Marian Kočner ügyvédje, még mielőtt Ivan Kočner megszólalt volna, azt javasolta, az Európai Unió Bíróságának határozatáig függesszék fel a büntetőeljárást. Az ügyvéd szerint kifogásolható a mód, ahogyan a Threema-alkalmazáson keresztül folytatott kommunikációhoz hozzájutottak.
Juraj Novocký ügyész és az áldozatok képviselői elutasítják ezt az érvelést. A szenátus még nem foglalt állást.
Miroslav Marčeket, Tomáš Szabót, Alena Zsuzsovát és Marian Kočnert vádolják Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásával. A vádirat szerint Marian Kočner bosszúból rendelte meg Kuciak meggyilkolását, amiért az újságíró a gazdasági bűncselekményeiről cikkezett.