Egy újabb Kollár pártelnöki szerepben
Boris Kollár neve egyet jelent a Sme rodinával, amelynek a parlament elnöke egyébként vezetője is. Egy másik Kollár, a Za ľudíból a kormány kiszámíthatatlan politikája miatt távozó Miroslavot pedig ma a Spolu - občianska demokracia (Együtt-polgári demokrácia) elnökévé választottak.
Rokoni kapcsolat egyébként nincs köztük, de nem kizárt, hogy még együtt fognak működni a jövőben, bár a Spolu jelenleg messze van a parlamenttől. Miroslav Kollár, aki egyébként Galgóc polgármestere is, már távozásakor a kormánypártból több politikai alakulattal összekötötték, végül a Progesszív Szlovákia (PS) partnerekét ismert Spoluban jelent meg, s a közgyűlésen Juraj Hipš jelenlegi elnökkel szemben győzedelmeskedett.
A szlovák sajtó szerint ez azt is jelenti, hogy a párt tagjai a különálló politizálás mellett foglaltak állást, mert Hipš a PS-szel közösen képzelte el a Spolu jövőjét. A PS elnöke, Irena Bihariová is korábban a két párt együttes fellépése mellett foglalt állást.
Miroslav Kollár egyébként jelentős közéleti tevékenységet tudhat maga mögött politikai pályafutása előtt, a médiában is több helyen feltűnt, dologozott a ČTK-nak, a Sme-nek, de elnöke és igazgatója is volt a SITA hírügynökségnek.