Egy elhúzódó zsákmányszerzés története röviden
Két éve a szlovákiai magyar média egységes örömkiáltással tette közzé a hírt, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a magyar tulajdonosok javára döntött egy 2009-ben kezdődött, a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos ügyben. Azóta eltelt újabb két év, s újabb két bíróság ült össze az ügyben, de a mai napig nem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy az eljárás megnyugtatóan lezárult.
Miért nem volt erre elég több mint egy évtized, s ami ennél is fontosabb, vajon hozhat-e rossz fa jó gyümölcsöt?
A Szlovák Köztársaság nevében az Állami Erdővállalat 2009-ben beadvánnyal fordult a Bártfai Járásbírósághoz, hogy erősítse meg a járás területén fekvő erdő állami tulajdonát. Erre azért volt szükség, mert hetvenévnyi Csipkerózsika-álma után rájött, hogy még mindig nem az állam szerepel az erdők tulajdonosaként, hanem az egykori tulajdonosok örökösei.
Az egykori tulajdonosok pedig magyar nemzetiségűek voltak (ezzel 2009-ben még lehet érvelni!), akiktől „jogszerűen” már régen el kellett volna venni (konfiskálni) ezeket az erdőket. A bíróság adjon erről egy papírt, hogy elmehessenek a földhivatalba és kérjék az erdők átírását az erdővállalat nevére.
Az egész zsákmányszerzés alapját Eduard Beneš dekrétumai, illetve a Szlovák Nemzeti Tanács határozatai adták, amelyek alapján a második világháborút követően a felvidéki magyarságot egységesen háborús bűnösnek kiáltották ki, s e jogcímen bármiféle ellentételezés nélkül elkobozták az ingatlanvagyonát.
A Bártfai Járásbíróság megtárgyalta az ügyet, figyelembe véve az örökösök jogi képviselőjének, Keszegh Tündének az érvelését, amely szerint a bártfai erdők tulajdonosai esetében a konfiskáció nem minősül érvényesnek, mivel semmilyen nyoma nincs annak, hogy az elkobzásról szóló határozatot a megbélyegzett tulajdonosoknak kézbesítették volna, amit egyébként a konfiskáció ügymenete előírt. Bár csak apróságnak, a fogaskerekek közé került apró homokszemnek tűnhet ez a tény, de a bártfai bíróság elismerte, hogy enélkül a konfiskáció nem lehetett hatályos. Ennek megfelelően el is utasította az Állami Erdővállalat kérését, hogy az erdőket nekik ítélje. Ekkor már 2011 novemberét írtunk.
Az Állami Erdővállalat természetesen nem volt rest, és a járásbírósági határozat ellen fellebbezést nyújtott be a Eperjesi Kerülti Bírósághoz. A másodfokon eljáró bíróság áttanulmányozta az ügyet, és helybenhagyta az elsőfokú, bártfai határozatot, azaz kimondta, hogy a járásbíróság helyesen járt el, és az erdők maradnak az egykori magyar tulajdonosok örököseinél. Mivel további fellebbezési lehetőség nem volt, a határozat jogerőre emelkedett. Az utóbbi mondat az ügyben rendkívüli fontossággal bír, s ekkor már 2013 áprilisát írtuk.
Az Állami Erdővállalat ez után megkereste az állam egyik erős emberét, az ország főügyészét, hogy adjon be felülvizsgálati kérelmet a bártfai, majd az eperjesi döntés ellen, és így érje el, hogy az állam javára döntsenek. Ez meg is történt, s az eljárási jog szerint a főügyész beadványával már a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bírósága foglalkozott. A főügyész érvelése javarészt azon alapult, hogy az egykori konfiskációs határozat kézbesítését vagy nem kézbesítését fölösleges vizsgálni, hiszen a viszonyoknak megfelelően más módon is el lehet képzelni, hogy a határozat kézbesítettnek tekinthető. A legfelsőbb bíróság elfogadta a főügyész érvelését, ezzel a konfiskációt hatályosnak ítélve megszüntette a járási és kerületi bíróságok korábbi határozatait, s utasította a járásbíróságot, hogy az ügyet tárgyalja újra. Ekkor 2015 szeptembere volt.
Azt tudni, kell, hogy a jog szerint ilyen esetben a járásbíróságnak magáévá kell tennie a felsőbb bíróság határozatát, azaz a Legfelsőbb Bíróság gondolatmenete szerint kell majd döntenie. Ekkor azonban már a magyar tulajdonosok örököseinek ügyvédje sem volt rest, és a Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságához, majd az ottani elutasító döntés után Keszegh Tünde, kiegészülve Puskás Tamás és Fiala-Butora János ügyvédekkel, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult azt sérelmezve, hogy a főügyész egy már lezárt, jogerőre emelkedett ügyet nyitott meg közbelépésével. Ez azért vitatható, mert sérül a polgárok jogi biztonságérzete, hiszen így senki sem lehet nyugodt egy jogerősen lezárt ügy után, hogy azt nem nyitják-e meg újra egy főügyészi felülvizsgálati kérelem alapján.
Az unió emberi jogi bírósága viszont már Keszegh Tündének és csapatának, s ezzel az örökösöknek adott igazat. A strasbourgi testület az általánosat nézte és nem a konkrét ügyet, s fontosabbnak tartotta az állampolgárok jogbiztonságát, mint azt, hogy a főügyésznek igaza volt-e vagy sem az érvelése során. Kimondta, hogy a Legfelsőbb Bíróság határozata ezzel megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét, azon belül is a tisztességes eljáráshoz való jogot. Ekkor már 2020 májusa volt, s ekkor az alperesek, a magyar tulajdonosok örökösei, illetve jogi képviselőjük a sajtón keresztül a nagyközönséget is tájékoztatták. Ekkor írtak a lapok, majd utána beszéltek a politikusok egyre többet az ún. Bosits-ügyről.
A Bártfai Járásbíróság ismét foglakozott a hozzá visszakerült üggyel, és szemben is találta magát egy dilemmával. Van egy legfelsőbb bírósági határozatuk, amelyet követnie kellene, de van egy strasbourgi határozat is, hogy a Legfelsőbb Bíróság határozata európai jogot sértett. Na, most melyik alapján döntsenek?
A kérdés, a bírósági határozat indoklását olvasva, csak látszólagosan volt dilemma a bártfai testület számára, s világosan kimondták, hogy a strasbourgi döntést kell figyelembe venni. Így is tettek, és immár 2021 márciusában megismételték a tíz évvel korábbi, 2011-es döntésüket és az örökösöknek adtak igazat. Ekkor mindenki azt gondolta, hogy itt a vége a történetnek. Ezt csak az Állami Erdővállalt nem gondolta így, s ezt a döntést ismét megfellebbezte. Az ügy Pozsony, Kassa és Strasbourg után ismét Eperjesre került, ahol a kerületi bíróság jóváhagyta a bártfai bírák gondolatmenetét és szintén az örökösöknek adott igazat 2022. augusztus 23-án, s ez a határozat időközben szintén jogerőre emelkedett. Csak bízni lehet benne, hogy a főügyész ismét nem lép közbe, s nem lesz az ügyből egy végtelen történet!
Több mint 13 év telt el azóta, hogy az első beadvány megszületett. Az ügy során az állam részéről sok apróság, jogi nüánsz hangzott el. Arról viszont egy mondat sem, hogy az egész ügymenet egy történelmi igazságtalanságon alapul, amelynek lényege, hogy a háború végén bosszúból, a nemzetiségük alapján vettek el emberektől ingatlanokat, földeket, és hogy ez az az igazi juss, ami alapján pénzt és időt nem kímélve perelnek még a XXI. században is. S vajon, lehet-e igaza az ebül szerzett, zsákmányolt vagyon új tulajdonosának a kisemmizettekkel szemben? Teremhet-e rossz fa jó gyümölcsöket?
Megjelent a Magyar7 2022/39.számában.
