2021. május 2., 17:00

Egészen furcsa magyarázattal állt elő a korrupciós ügybe keveredett igazságügyi miniszter, Mária Kolíková

Néhány héttel ezelőtt, Robert Fico hathatós közreműködésével került az ország látókörébe Mária Kolíková miniszter asszony furcsa ügye. Az általa (is) tulajdonolt családi vállalat ügyvezető igazgatója, egyben Kolíková mostohatestvére ugyanis hűtlen kezelés gyanújába keveredett, ami felveti a tárcavezető felelősségét is. Hihetnénk...

Mária Kolíková
Fotó: TASR

Mária Kolíková vasárnap kora délután a Markíza vendége volt, a stúdióban ez az egyre szövevényesebbnek tűnő ügy is terítékre került, ám a miniszter asszony úgy rázta le magáról a felelősség legkisebb látszatát is, mint kutya a vizet. Kolíková ugyanis kijelentette,

esélye sem volt tudni róla, hogy mostohanővére hűtlenül kezeli a cég vagyonát. Természetesen a jóhiszeműség a politikusnak is kijár, ugyanakkor mégis furcsa azt kijelenteni, "esélye nem volt arra", hogy tájékozódjon saját vállalatának ügyeiről.

A hűtlen kezelés tulajdonképpen azt jelenti, hogy az akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, ebből folyó kötelességét megszegi, így vagyoni hátrányt okoz. Tulajdonképpen saját, vagy irányítása alatt álló cége pénzét lopja el. 

A lakáskezeléssel foglalkozó vállat egy részéhez Kolíková azt követően jutott hozzá, hogy édesapja 2012-ben elhunyt, a cég ügyvezetőjeként dolgozó mostohatestvérét 2019-ben jogerős elítélték hűtlen kezelés miatt. 

A Markíza stúdiójában Richard Raši (Hlas-SD) is jelen volt, aki egy másik ügy miatt is bírálta a minisztert. Kolíková ugyanis nem csak egyetlen vállalatban volt érdekelt, korábban az Elektronika nevű cégnél is társtulajdonos volt. Ezt most a bátyja, Michal Kolík irányítja, a cégnek a Nová scéne színházzal és a közmédiával is élő szerződése van. Raši szerint a miniszterrel szembeni kifogások már okot adnak arra ,hogy visszahívják őt a tárcától, Kolíková azonban azt mondta, mivel Szlovákiában alig néhány cég foglalkozik televíziós és színpadi technikák forgalmazásával, nincs abban semmi kivetnivaló, hogy egy általa korábban tulajdonolt cégnek élő szerződései vannak. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.