2021. április 27., 16:41

Eduard Heger az Európai Bizottság elnöke előtt magyarázkodott az orosz vakcinák miatt

Brüsszelbe látogatott kedden Eduard Heger szlovák kormányfő, hogy az EU vezetőivel egyeztessen az Unió vakcinaeloszlási stratégiájának alakulásáról. 

Eduard Heger és Charles Michel
Eduard Heger és Charles Michel, az ET elnöke.
Fotó: TASR/AP

A kormányfő a találkozó után tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, az EU vakcinaelosztási programjának arra kellene hangsúlyt fektetnie, hogy aszerint osszák szét a vakcinákat,  az adott országban milyen az átoltottsági arány. Heger azt mondja, ezen kívül még egy tényezőt kellene figyelembe venni, méghozzá azt,

az adott országnak mennyi vakcinája van raktáron.

Heger azt mondja, hangozzék ez bármily meglepően, hogy az oltási kampány elején működött a vakcinabeszerzés, az Európai Bizottságnak sikerült a maximumot kihozni a rendszerből. 

Ma, amikor azt látjuk, különbségek vannak az egyes országok átoltottsága között, a vakcinaterjesztésre kell figyelnünk. (...) Ezt a javaslatot hoztuk Szlovákiából.

A kormányfő szerint, mivel Európában működik az egységes piac, így egységes "immunizációban" is kell gondolkodnunk. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen "meghallgatta a szlovák javaslatokat", mondta Heger, aki az orosz vakcinák beszerzéséről is tárgyalt a Bizottság elnökével. Elmondta, Szlovákia kiszolgáltatott helyzetben volt kénytelen lépni, rosszul alakultak a járványügyi mutatók, kevés volt a vakcina, muszáj volt alternatív források után nézni. 

Heger ma délután az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel is találkozik majd, illetve fogadja őt az Európai Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber, valamint az EP elnöke, David Sassoli és a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg is.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.