Dušan Kováčik ártatlannak vallja magát, igazságtalannak tartja a tárgyalást - ítélethirdetés hétfőn
Dušan Kováčik volt különleges ügyész ártatlannak vallotta magát. Kifogásolta a tárgyalást, amely szerinte nem volt tisztességes, és azt mondta, sérültek a védelemhez fűződő jogai. Ezt pénteken, a bazini Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS) tartott záróbeszédében jelentette ki. A bírót azzal vádolja, hogy elfogult vele és jogi képviselőjével szemben.

Kifogásolta, hogy nem volt lehetősége konzultálni az ügyvédeivel és egyeztetni velük a záróbeszéd szövegét.
- jelentette ki Dušan Kováčik.
Azt is szóvá tette, hogy nem kapta meg Matej Z. tanú csütörtöki (szeptember 16.) kihallgatásának jegyzőkönyvét. Kijelentette, hogy teljes mértékben egyetért az ügyvédei álláspontjával, akik a felmentését kérik.
„Csütörtökön befejezték a bizonyítási eljárást, és én azt kérdem, miért” - mondta a volt különleges ügyész, arra utalva, hogy nemrég meggyanúsították a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) több nyomozóját, majd arról beszélt,
Dušan Kováčik kijelentette, büszkén és ártatlanul áll a bíróság elé.
- jelentette ki,
majd kritizálta a bíróságot, mert szerinte nem végzett el olyan bizonyítási eljárásokat, amelyek mellette szóltak volna.
„Miért ez a sietség? Nem értem” - jelentette ki, és hozzáfűzte, ha a bíróságnak megdönthetetlen bizonyítékai vannak ellene, akkor nem volt oka elutasítani azokat a bizonyítási indítványokat, amelyeket ő és az ügyvédei kértek.
- hangoztatta a volt különleges ügyész. Közölte, hogy
- tette hozzá. Visszautasítja a vádban szereplő állítást, hogy több személygépkocsi van a tulajdonában. „Egy skúternek vagyok a társtulajdonosa, a lefoglalt autó pedig még a lízingtársaság tulajdona” - pontosította a volt különleges ügyész.
Pamela Záleská bírónő az ítélet kihirdetését hétfő (szeptember 20.) 16.00 órára halasztotta.