2021. július 8., 13:31

Dušan K. beavatkozott Kudlička ügyébe, erősítette meg a volt ügyész, Blanka Godžová

Blanka Godžová, a Speciális Ügyészség egykori ügyésze a bíróságon megerősítette, hogy utasítást kapott Dušan K.-tól Ľubomír Kudlička, a Takáč-banda főnökének vizsgálati fogságával kapcsolatban, ezért nem emelt kifogást a szabadlábra helyezés ellen. Dušan K. volt különleges ügyész ügyének tárgyalása tanúk meghallgatásával folytatódik a bazini Speciális Bíróságon (ŠTS).

Dušan K.
Fotó: TASR

„Az egész 2017-ben történt, amikor mindenki szabadságon volt. Dušan K.-t doktor Novocký helyettesítette és közölte velem, hogy Kudlička vizsgálati fogságáról fognak dönteni, de a helyettes ügyész nem tud részt venni a tanácskozáson” - magyarázta Godžová, hogy miért ő foglalkozott Kudlička ügyével. Elmondása szerint ezután közölték vele, hogy Dušan K. is fel fogja hívni.

Felhívott Dušan K. volt különleges ügyész és azt mondta, jól ismeri az ügyet, beszélt róla az azt felügyelő illetékes ügyésszel is,

és nem kell fellebbezni Kudlička szabadlábra helyezése ellen, ha a bíróság elfogadja az óvadékot” - tette hozzá Godžová.

Hozzátette, hogy két nappal Kudlička szabadlábra helyezése után felhívta Michal Stanislav, az ügyben megbízott ügyész és kérdőre vonta, amiért nem nyújtott be fellebbezést. „Hogy állítólag valamilyen újságíró is érdeklődött már az ügy felől. Erre elmondtam neki, hogy doktor Dušan K.-t keresse, én csupán Dušan K. utasításai szerint jártam el és az ügy részleteit nem ismerem” - magyarázta Godžová.

Egyúttal lehetségesnek nevezte, hogy ha Dušan K. nem hívja fel, akkor fellebbezett volna.

„De így azt gondoltam, hogy helyesen járok el” - tette hozzá.

Pamela Záleská bírónő csütörtökön még a vezeklő gyanúsítottként szereplő Ľudovít Makót, a Pénzügyi Igazgatóság bűnügyi részlegének volt vezetőjét hallgatja meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.