2023. január 8., 11:32

Duray Miklós igaza

Generációm számára, amely a husáki időkben lépett be az aktív életbe, járt egyetemre, Duray Miklós volt a kisebbségi jogaink védelmezője, a Charta 77 aláírója, az emberi és polgári jogok élharcosa, a bátorság és a kiállás megtestesítője.

duray
Fotó: Oriskó Norbert

Mérce és értékőrző, értékteremtő. Igazodási pont. Hosszú éveken keresztül a magyarok közül egyedüliként névvel vállalta a felelősséget jogvédő tevékenységéért és a „normalizáció” sötét éveiben az ezzel járó üldöztetést, 470 nap börtönnel együtt. Szervezkedett és mozgósított. Magyar iskolát mentett és ezzel iskolát teremtett.

A hatvanas években, majd a Prágai Tavasz idején végzett munkájáról, az ifjúsági klubokban, a Csemadokban folytatott küzdelmeiről és magyar ifjúsági szervezet létrehozásáról csak hallomásból értesültünk. Személyesen a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján találkoztunk, amikor pozsonyi egyetemistákként baráti társaságba hívtuk meg előadni Miklóst, a csalogányvölgyi kollégiumba. Ösztönző és gondolatébresztő volt hallgatni előadásait, következetes érvelését, elemzéseit helyzetünkről, a teendőkről.

Hiteles és karizmatikus volt, az akkor már minden közéleti szerepléstől elzárt, a Csemadokból kizárt, személyében az éppen létrejött Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának szóvivője és szervezője szólt hozzánk.

Korábban is találkozhattunk volna szülővárosunkban, Losoncon: 15 év különbséggel ugyanabba a magyar alapiskolába, majd füleki gimnáziumba járt, ahová jómagam. A Prágai Tavasz reformtörekvéseinek elfojtása utáni rendszer sajátossága volt, hogy nemcsak teljesen elhallgattatta a bírálatot megfogalmazókat, de elhallgatta azoknak a létezését is, akik számára veszélyt jelenthettek. Miklós kiemelt helyen szerepelt ezen a listán. Így az 1968 után közéletbe lépő helyiek, a losonciak, a nógrádiak, a beavatottakon kívül nem értesülhettek azokról a nyári ifjúsági táborokról, klubokról és szervezeti kezdeményezésekről, amelyek éppen az ő aktív részvételével saját településeiken, Pincen, Losoncon megvalósultak.

A pozsonyi József Attila Ifjúsági Klubban betöltött elnöki munkájáról, illetve az országos demokratikus magyar ifjúsági szervezet létezéséről, amely kezdeményezői, vezetői között volt, az új generáció nyilvánosan nem értesülhetett. Fura módon tehát, losonciakként Pozsonyban találkoztunk először személyesen, itt kezdődött együttműködésünk.

Duray Miklós Losonchoz, Fülekhez, Nógrádhoz, a Palócföldhöz, szűkebb pátriájához haláláig hű volt. Erős családi kötődése, felesége, Zsuzsa minden bajban támaszt jelentett számára.

Duray Miklós a csehszlovákiai magyaroknak 1989-ben megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tekintély, természetes autoritás volt. Az 1977–78-tól kifejtett jogvédő tevékenysége, a szlovákiai magyar iskolák védelme érdekében indított sikeres aláírásgyűjtő akciója után közösségünk informális vezetőjeként tekintettünk rá.

A bebörtönzése elleni tiltakozások megmozgatták nemcsak a hazai, de a magyarországi és nemzetközi közvéleményt is.

A Charta '77 Duray Miklós által történt aláírása után megkezdett megbeszélések a Jogvédő Bizottság és a Charta között, eredménytelenségük ellenére, ígéretesek voltak a demokratikus erők jövőbeli együttműködése szempontjából. Az Egyesült Államokbeli 1988–89-es tanulmányútja a nemzetközi kapcsolatépítéshez nyitott kapukat, bár távolléte és visszautazásának hatalom általi akadályoztatása az 1989-ben felgyorsult események idején a hazai magyar szerveződések alakulására mindenképpen hatást gyakorolt.

A Kutyaszorító I. és II., a Kettős elnyomásban, és a csehszlovák nonkonformisták írásait tartalmazó kötet, a New York-i Magyar Emberi Jogok Alapítvány által kiadott ún. Kék Könyv, vagy a Párizsban megjelent szlovákiai magyarok helyzetéről szóló jelentés a nyolcvanas években felhívta a magyar és a nemzetközi figyelmet a szlovákiai magyarok helyzetére, az ellenük elkövetett jogsérelmekre és képes volt nemzetközi támogatást elérni.

A Duray Miklós bebörtönzése ellen tiltakozó magyarországi Duray-bizottság létrehozása pedig a magyarországi ellenzék és közvélemény mozgósítását és támogatását segítette elő. A kádári hivatalos magyarországi politika a sajtóban hadjáratot indított ellene, itt is, ott is a hivatalos politika feketelistájára került.

Alapvető javulást az 1989-es demokratikus változásoktól reméltünk, amikor úgy tűnt, hogy szülőföldünkön otthon lehetünk, állampolgári, kisebbségi jogaink és lehetőségeink kiteljesednek. A forrongó 1989 novemberi, kora decemberi események nem találták itthon Duray Miklóst, az első új magyar szerveződések létrehozása, a Csemadok átalakulása nélküle kezdődött meg, az Egyesült Államokból történő hazaérkezése és a tájékozódás időt vett igénybe.

A demokratikus változásokra már reflektáló átmeneti szövetségi kormány létrehozásakor a kisebbségi ügyekkel foglalkozó tárca nélküli miniszteri posztra javasolták, eredménytelenül.

Ottani tapasztalatai alapján világossá vált számára, hogy a szlovákiai magyarok csupán saját politikai pártjuk révén, választásokon megmérettetve vehetnek saját érdekeik képviseletében részt az új demokratikus politikai életben. Ez a folyamat 1990 első félévében zajlott le, a Csemadok átalakulásával, a csehországi lengyelek, valamint további nemzeti kisebbségek megszólításával, és végül a szövetségi szinten létrehozott Együttélés Politikai Mozgalommal. Lázas, mámoros, feszült és rendkívül nehéz időszak volt, közvetlen munkatársaként tanúja voltam a mindennapi küzdelmeinek, a közösségünk magára találása felemelő pillanatainak, az ötvenöt év utáni első magyar parlamenti képviselet megszerzésének, az emiatt érzett örömnek. Egyúttal elszenvedője volt az ármánynak, a más formában tovább élő kommunista titkosszolgák árulásainak, a szétvert, megtépázott közösségünk belső gondjainak.

duray
Fotó:  Oriskó Norbert

A múlt örökségének sötét oldalait, a jelen kihívásait és a jövő vízióját kellett egyszerre kezelnie.

Az alkotmány módosítása, a kárpótlási, átvilágítási törvények, a kollektív bűnösség következményeinek felszámolása, a bős–nagymarosi vízlépcső Csallóköz környezetére és demográfiai összetételére gyakorolt hatása elleni fellépés a múlt csontvázaira világított rá. Duray Miklós a közösségünk sorsát távlatokban szemlélte, az idősík nem korlátozódott választási ciklusokra. Ezt tükrözte Csehszlovákia megszűnése kapcsán 1992. december 17-én a Szövetségi Gyűlésben elmondott beszéde is: „Most is hasonló helyzetben vagyunk, mint hetvennégy évvel ezelőtt. Akkor sem a népakarat szerint alakult meg ez az ország, most sem a nép döntése által szűnik meg. Elődeink akkor nem értettek egyet azzal, ami történt, mi sem értünk egyet ezzel a törvénytelenséggel. Legitimnek csak azt tartjuk, ami a nép akaratából történik.“ Ez nem jelentette a szlovák nemzet önrendelkezési jogának megkérdőjelezését, hanem a döntés meghozatalának kétséges jogi formájára, az egyértelmű demokratikus felhatalmazás hiányára hívta fel a figyelmet.

Az új szlovák alkotmány, az államnyelvtörvény számunkra hátrányos elfogadása, a félelem légkörének szítása a hatalom részéről, az ország új államjogi rendezésének bizonytalan kimenetele a kisebbségekre nézve, a tervezett új, a magyarság számára hátrányos közigazgatási felosztás az akkori időszak nagy kihívását jelentette.

A jövő víziójára vonatkozóan Duray Miklós kreatív, újszerű, koncepcionálisan végiggondolt javaslatokat tett le az asztalra, melyeket később „Önrendelkezési kísérleteink” címmel kötetbe gyűjtött össze az önkormányzatiság kérdéseitől a társnemzeti koncepcióig, melyek megoldást jelenthettek volna a szlovákiai magyarság és a szlovák többség demokratikus együttélésére.

Az elméleti javaslatokhoz politikai erő is társult, 1994. január 8-án a komáromi nagygyűlésen megfogalmazott állásfoglalást a magyar nemzetiségű parlamenti, önkormányzati képviselők és polgármesterek többségének támogatásával fogadták el, amely elvetette a közigazgatási felosztásra vonatkozó kormányjavaslatot.   

A többségi reakció – a kormány és érdekes módon az ellenzék részéről is – hasonló volt, bár az eszközök és módszerek nyilvánvalóan eltérőek voltak: Durayt elszigetelni, a közösségen belüli alternatíva „felépítésével”, hogy a komáromihoz hasonló megmozdulás és erődemonstráció még egyszer ne fordulhasson elő.

A nemzetközi viszonyok változása is kedvezett ennek, valamint a magyarországi kormányváltás és a személyével szembeni, az általa képviselt elképzelésekkel kapcsolatban megváltozott politikai hozzáállás is ezt segítette elő.

Duray Miklós a demokratikus változások kezdetétől az egységes magyar párt létrehozását, az egységes magyar parlamenti képviselet biztosítását támogatta, ezt próbálta elősegíteni, még azzal is, hogy ha személye bizonyult ebben akadálynak, akkor hátralépett, mivel a közösség ügyét fontosabbnak érezte, meg volt győződve arról, hogy „egyetlen pártnak kell képviselnie közösségünk érdekeit”. E vonatkozásban követte nagy példaképe, Esterházy János útját, nem hagyta el saját közösségét, kiállt igazáért, akkor is, ha az személyes sorsára hátrányosan hatott. Saját szavaival élve: “Esterházy politikusi és emberi pályafutása a hit kristályrácsa szerint teljesedett ki; ennek a drágakő csillogásától meghátrált benne az örökké kételkedő ember. A háború viharának elvonultával ezért nem menekült el – hiszen én nem tettem semmit, amiért félnem kellene.”

Ez akkor is így volt, ha a közösség jelentős része sokszor megfelelő saját erő, sajtó és önreflexió hiányában nem volt tisztában azzal, hogy ki képviseli valódi érdekeit, és ki csupán a közösségre hivatkozva saját, illetve egy szűk csoport anyagi, politikai érdekeit tartja szem előtt. Világosan látta és hangsúlyozta:

Tudatosítani kell azt, hogy a felvidéki magyarok másképp megosztottak, mint a magyarországiak. Van egy természetes nézetkülönbség, és van egy kimondatlan, de megvalósuló szlovák politikai érdek, hogyan lehet a magyar politikai és társadalmi érdekérvényesítést semlegesíteni. Van a klasszikus módszer: meg kell venni azokat, akik megvehetők, és falhoz kell szorítani azokat, akik falhoz szoríthatók. Az elmúlt 20-22 évben a felvidéki magyar politikát ez osztotta meg leginkább.”

A Magyar Koalíció Pártjának 1998-as létrehozása az egységes pártra vonatkozó elképzeléseinek eleget tett, de már nem került valós döntéshozói pozícióba, a kormánybalépés feltételeinek fonákságát érzékelte (a közösségünk múltjának, jelenének és jövőjének szempontjából fontos kérdéseket nem lehetett felvetni), bár az önálló magyar egyetem, a nyelvhasználat és az iskolák kérdésében voltak eredmények.

1990-től 1992-ig a prágai Szövetségi Gyűlésben, majd 1994-től 2010-ig a pozsonyi Szlovák Nemzeti Tanácsban volt parlamenti képviselő az Együttélés, majd a Magyar Közösség Pártja színeiben. 

A magyar–magyar kapcsolattartás, a nemzeti összetartozás egyik fő gondolkodója, stratégája volt a határon túli magyarok körében, a Kárpát-medencében és a nyugati diaszpórában is nagy ismertségnek és elismertségnek örvendett. A HazÁtól a NemZetig, és a Változások küszöbén köteteiben jelentette meg a témát feldolgozó írásainak egy részét. A Magyar Állandó Értekezlet, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának, a kedvezménytörvénynek az egyik szellemi atyja volt, ehhez kapcsolódóan a 2001-ben létrejött Szövetség a Közös Célokért alelnöke, majd 2011–2020-ig elnöke.

duray_miklos
A felvidéki magyarság legnagyobb elismerését, a Pro Probitate-Helytállásért díjat 1994-ben elsőként Esterházy János kapta meg in memoriam, majd legutóbb, 2021-ben Duray Miklós vehette át a díjat
Fotó:  Lamos Csaba
Értékelő, elemző gondolkodóként a társadalmi látlelet, a felállított diagnózis szerint folyamatosan kereste a politikai, társadalmi cselekvésnek a közösség szempontjából leginkább megfelelő formáit, legyen az társadalmi, ifjúsági szervezet, nyári ifjúsági tábor, jogvédő bizottság, politikai mozgalom, párt vagy polgári társulás.

Emlékezett azokra az időkre, mikor egyes korábbi ismerősei inkább átmentek az utca túloldalára, elfordították a fejüket, hogy ne kompromittálják magukat, majd 1990 után többen lelkesedéssel köpenyt fordítottak. Fájdalmas volt számára, amikor a kilencvenes évek közepén egy ideig a magyarországi kormányváltás után politikai karanténba került.

A közösség előtt álló legsürgetőbb feladatok között többször említette a nemzeti közösségünk térben és időben lehető legszélesebb cselekvőképességének fenntartását és újraélesztését, az egységes magyar parlamenti képviselet visszaszerzését, megőrzését, gazdasági és kulturális megmaradásunk kereteinek erősítését.  

Eredeti, kreatív, stratégiában, választási ciklusokon át közösségben, nemzetben, régióban és szélesebb összefüggésekben gondolkodni képes karizmatikus vezetőt vesztettünk el.

Ő is emberből volt, olykor tévedett. Mivel messzebbre ment sokunknál, többet láthatott, mivel többet vállalt, többet szenvedett, akkor, amikor nem adtak díjat, csak büntetést a helytállásáért, „A helytállásért mindig meg kell bűnhődni!” – mondta.

Kritikusai, rosszakarói sokszor karcosnak, kompromisszumot nem ismerő, radikális megoldásokat javasló, messianisztikus politikusnak tartották, aki nem csapatjátékos, nem tud „engedni”, csak magára figyel. Akik közelről ismerték, szerették, tudják, hogy következetes igazságkeresése, és a valós problémák kimondása, a közösség érdekeinek a határozott képviselete jellemezte. A jogaink, az önazonosságunk feladására irányuló „kompromisszumos” javaslatokra nem volt vevő, világos, demokratikus és jogszerű keretekben gondolkodott.

Élete, munkássága késztessen bennünket önvizsgálatra, mit tettünk a közösségért végzett áldozatos munkájának elismeréséért, az általa képviselt értékek megőrzéséért. Tegyük fel az általa sokszor, sokféleképpen megfogalmazott kérdéseket: Hova jutottunk a demokratikus viszonyok csaknem 33 éve és az önálló Szlovákia 30 éve után? Mi a közösségünk állapotának diagnózisa a járvány, gazdasági válság és háború árnyékában? Hogy vesztettünk el több mint 100 ezer magyart az elmúlt 3 évtizedben, és miért csökkent számarányunk több mint 2%-kal? Miért nincs parlamenti képviseletünk, miért nehéz az általunk lakott régió gazdasági helyzete, mi van iskoláinkkal, nyelvhasználatunkkal, jogainkkal? Mi a diagnózis, mi a teendőnk?  

Ha újraolvassuk írásait, beszédeit, elemzéseit, javaslatait, közel kerülhetünk ahhoz, hogy megértsük Duray Miklós igazát. Ne csak sokszor váteszi gondolatait, hanem építő cselekvésre, együttműködésre ösztönző szavait halljuk meg – közösségünk érdekében.

Minden közösség annyit ér, amennyire nagyjait védeni, tisztelni, az általuk megjelenített értékeket őrizni képes. Legyünk méltók Duray Miklós szellemi örökségéhez! Nyugodjék békében!

Megjelent a Magyar7 2023/. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.