2020. február 23., 20:25

Dunaszerdahelyen több százan voltak kíváncsiak az MKÖ jelöltjeire - VIDEÓ ÉS KÉPGALÉRIA

A Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) jelöltjei vasárnap a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban telt ház előtt tartották kampányzárójukat.

Galéria
+18 kép a galériában
Fotó: Bodó Károly

A Csallóköz szívében megtelt a művelődési központ színházterme, ahol a jelöltek is bemutatkoztak, a zenei programot pedig a Fortissimo Music Band és Balázs Fecó biztosította.

Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke rövid beszédében elmondta, 1998-ban választott először, akkor is gyászos négy év után büszkén állt az urnák elé, hogy változtasson a politikai helyzeten.  Párhuzamot vont az akkori négy év és most lezáródó négy év között:

Akkor is loptak, csaltak, hazudtak, embereket ejtettek túszul és gyilkoltak, az elmúlt négy évben ugyanez történt. Ennek tehetünk pontot a végére február 29-én.


Simon Zsolt kihangsúlyozta, hogy kormányt kell váltani, az MKÖ listáján mindenki megtalálhatja a számára szimpatikus jelöltet, az MKP szimpatizánsok is, illetve azok is, akik a Hídban csalódtak, hiszen

a 22-es lista az egyetlen olyan lista, amelyen a magyarok a magyarokért szerepelnek.


Bárdos Gyula, listavezető nem kételkedik a parlamentbe jutáson:

A szülőföldünkön magyarul, szabadon akarunk élni.

hangsúlyozta a megjelent hallgatóság előtt. Gondolatait nagy tapssal jutalmazták.


Menyhárt József, az MKP elnöke is megköszönte Dunaszerdahelynek és a környékbeli településeknek a részvételt, valamint mindenkit arra buzdított, hogy járuljanak az urnák elé és mindenki vigyen magával még legalább két, vagy három embert, mert minden egyes szavazat számít.

Nem lehetünk másodrendű polgárok ebben az országban, meg kell mutatnunk, hogy van beleszólásunk az országban történő dolgokba.


Az est folyamán a Fortissimo zenekar lépett fel, akiket Balázs Fecó koncertje követett, és a rendezvény kulináris minőségét  Tatai Róbert garantálta, aki maga is a listán szerepel. A séfszakács remek finomságokkal kedveskedett az érdeklődőknek, figyelve a környezetre is, hiszen kukoricacsuhéból készült tálkákban szolgálta fel a kóstolót.

A lista első 12 helyén álló jelöltjének üzenetét megtekinthetik az alábbi videóban. 

Videó:  ma7


 

 

Galéria
+18 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.