2022. január 13., 11:30

Döntött a kormány, a biometrikus útlevél után jön a biometrikus személyi igazolvány!

A biometrikus útlevelek tizennégy évvel ezelőtti bevezetése után hamarosan a személyi igazolványunkban is szerepelni fognak a biometrikus adataink, a kormány ugyanis tegnapi ülésén jóváhagyta az erre vonatkozó rendelkezést. 

személyi igazolvány
Fotó: TASR

 

A Szlovákiában "forgalomban lévő" személyi igazolványokban már jó ideje megtalálható egy chip, amelynek eddig nem sok hasznát vették a hatóságok. A kormány friss rendelkezése értelmében azonban hamarosan kódolt biometrikus adatok formájában az ujjlenyomatunk, az aláírásunk és az arcformánk is megjelenik majd az igazolványon. A szlovák belügyminisztérium az Európa Unió vonatkozó ajánlásai alapján jár el, az EU ugyanis évek óta szorgalmazza a biometrikus adatok használatát. 

A tárca közleményében az áll, a belügyminisztérium semmilyen módon nem tárolja majd az állampolgárok ujjlenyomatait, amint az igénylő kézhez kapja az új, immár ujjlenyomatát is tartalmazó igazolványát, a minisztérium törli is az adatokat.

Személyi igazolvány igénylésénél minden 12 évnél idősebb állampolgárnak kötelező lesz ujjlenyomatot adnia. Azok, akik bármilyen oknál fogva nem tudnak ujjlenyomatot szolgáltatni, más, mindössze egy évre szóló személyit kapnak.

A belügy tájékoztatása szerint jelenleg is folyik az adatok leolvasásához szükséges applikáció fejlesztése.

Az ujjlenyomat-adás kötelezettsége miatt megszűnik a személyi igazolvány elektronikus igénylése, innentől kezdve csak személyesen lehet majd új igazolványért folyamodni.

Egyszerűsödik az útlevél igénylése!

Változik az útlevelek kiadása is. A továbbiakban nem kell majd az igényléskor a lakcímünket megadnunk, ahogy a 15 és 18 év közöttiek útlevél-kiadása is egyszerűsödik. Eddig jegyző által hitelesített szülői igazolást kellett mellékelniük az igénylés mellé, de mostantól nem lesz szükség jogász bevonására. 

A rendelkezések 2022. májusától lépnek érvénybe!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.