2020. december 4., 12:20

Deutsch: indokolatlan a kizárási indítvány

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő a néppárti frakcióból történő kizárási indítványban szereplő "valótlan állításokat" visszautasítja, a javaslatot indokolatlannak, megalapozatlannak és felelőtlennek tartja.

Deutsch Tamás
Deutsch Tamás
Fotó: MTI

A politikus az Európai Néppárt (EPP) frakciótagjainak címzett levelében - amelyet pénteken az MTI-hez is eljuttatott - azt írta:

a magyar sajtóban megjelent, november 25-i interjúja után felmerült vádakat - amelyek szerint az EPP frakcióvezetőjét a Gestapóhoz és a magyar kommunista titkosrendőrséghez, az ÁVO-hoz hasonlította volna - azonnal tisztázta a Manfred Webernek az interjút követő napon küldött levelében. Abban úgy fogalmazott, "természetesen nem állt szándékomban Önt személyében megsérteni, és ha mégis ez történt volna, ezennel megkövetem Önt"

- idézte fel. Hozzátette:

telefonbeszélgetésük alkalmával meggyőződött róla, hogy a frakcióvezető a bocsánatkérést tudomásul vette.

Deutsch Tamás közölte:

egyes néppárti képviselők az interjúról szóló sajtótudósításokra hivatkozva ismételten a Fidesz azonnali kizárását követelték az Európai Néppártból, Othmar Karas képviselő pedig úgy fogalmazott, hogy "Deutsch vagy kérjen bocsánatot, vagy távozzon". A bocsánatkérés megtörtént, de Othmar Karas kezdeményezést indított a kizárására a frakcióból

- írta.

A képviselő hangsúlyozta:

az említett interjú senki személye ellen nem irányult, hanem egy olyan eljárás kritikáját adta, amely semmilyen jogállami garanciával nem rendelkezik, és a jogbiztonságot sem szolgálja. Arra mutatott rá, hogy nem ért egyet azzal a jogállami feltételrendszerrel, amely azokra az időkre emlékeztet, amikor önkényes politikai döntések alapján bármikor, bárkit, bármiért meg lehetett büntetni

- magyarázta.

Kiemelte:

nem az új mechanizmus mellett érvelő személyek és nem a jogállamiság elve az, ami a politikai önkényre emlékeztet, hanem az a konkrét mechanizmus, amelyről az Európai Parlament és a Tanács előzetes politikai megállapodása rendelkezik.

A képviselő úgy fogalmazott,

szomorúsággal tölti el az Európai Néppártban szokássá vált gyakorlat, hogy a politikai viták lefolytatása helyett egyesek kizárással fenyegetik az eltérő állásponton lévőket. Nem szabad egy demokratikus politikai közösségen belül meglévő véleménykülönbségeket a kommunista állampártéhoz hasonló módszerekkel "kezelni"

- fűzte hozzá.

Deutsch Tamás emlékeztetett:

tavasszal az EPP-frakció 15 nemzeti delegációja a Fidesz-KDNP delegáció frakcióból való kizárását követelte olyan, a magyar járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban terjesztett "abszurd híresztelések" alapján, amelyekről utóbb egytől egyig bebizonyosodott, hogy hamisak. Ennek ellenére sem bocsánatkérésre, sem a kizárási indítvány visszavonására nem került sor

- mutatott rá.

Úgy vélte, visszás az a kettős mércét alkalmazó eljárás is, hogy miközben őt, mint fideszes politikust egy konkrét intézkedést érintő kritikus kijelentése miatt kizárással fenyegetik, a Néppárton belülről érkező, a Fidesszel és annak vezetőivel szemben megfogalmazott legdurvább személyeskedő sértések és rágalmak büntetlenek maradnak.

Megjegyezte:

az is fontos körülmény, hogy a napokban zajlik a decemberi uniós csúcs előkészítése. A Fidesz-KDNP delegáció vezetőjeként a kizárásával való fenyegetés már önmagában is azt a nemkívánatos látszatot kelti, hogy az EPP-frakció ilyen módon kíván nyomást gyakorolni az MFF/NGEU-megállapodás megvétózását kilátásba helyező magyar kormányra

- írta a politikus.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.