2025. január 22., 19:47

Danko: Igazolják a tisztségviselők, hogy nincsenek titkosszolgálati kapcsolataik

Olyan törvénymódosítást kezdeményez a koalíciós SNS, amelynek értelmében hivatalba lépésekor minden miniszternek és államtitkárnak nyilatkoznia kellene arról, hogy nem áll kapcsolatban külföldi biztonsági szervekkel, és nem működött együtt ilyenekkel - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Andrej Danko, az SNS elnöke, a parlament alelnöke, és kijelentette, mindent megtesz a kormány megmaradásáért.

Andrej Danko
Fotó: TASR

Az SNS elnöke szigorúbban követelne tájékoztatást minden jelölttől. „Azt fogom kérni holnap a miniszterelnöktől a biztonsági tanács ülésén, hogy kormányzati pozícióból kezdeményezzen olyan törvénymódosítást, amelynek értelmében minden miniszter, minden államtitkár eskü alatt tesz nyilatkozatot hivatalba lépésekor arról, hogy soha nem volt köze sem nyugati, sem keleti államok hírszerzéséhez, sem ő, sem a cégei nem állnak kapcsolatban ilyenekkel, nincsenek ilyenektől származó bevételeik” – mondta Danko, és hozzátette, hiszi, hogy a Hlas-SD támogatni fogja a civil szervezetekről szóló törvény módosítását. A közeljövőben a médiahivatal létrehozásáról szóló törvényre is sor kerülhet.

Danko kijelentette, mindent megtesz a kormány megmaradásáért, de nem hajlandó az SNS hangját elhallgattatni. „Azt kívánom, hogy a helyén maradjon a kormány, de ha nem tanulunk a hibáinkból, ha gyengék vagyunk, mint a harmat, akkor semmilyen nagy gesztus, nyilatkozat vagy titkosított parlamenti ülés nem segít rajtunk” - mondta, és hozzátette, csak a stabil, erős kiállás segítheti a koalíciót. Danko megismételte, hogy kedden (január 21.) nyilvánosan kellett volna beszélni a parlamentben a problémákról, és arról, hogy kik akarják szétverni az államot.

Danko visszautasítja, hogy Robert Fico (Smer-SD) kormányfő Rudolf Huliak és az SNS-frakcióból 2024 őszén vele együtt távozó további két képviselő miatt bírálja őt. Úgy véli, az SNS-frakcióból távozókat valaki irányítja és manipulálja. Megismételte, hogy visszatérhetnek a frakcióba. Huliak lépéseit szerinte Samuel Migaľ (Hlas-SD) csoportja irányítja. „Megmondta nekem, hogy nem csak hárman vannak, és világos a céljuk” – árulta el Danko. „Huliak és Migaľ esetében titkosszolgálati játszmákat érzek” – tette hozzá. Azt beismerte, olyan embereket is feltett pártja jelöltlistájára, akik nem értik, hogyan működik a hatalom, és nem biztos, hogy tiszták a szándékaik. Szerinte további képviselők már nem hagyják el az SNS-frakciót.

Az ellenzék azt állítja, a kormányfő ijesztget, és a kudarcait akarja leplezni

Progresívne Slovensko (PS) szerint Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök a kudarcait akarja elfedni azzal, hogy ijesztgeti az embereket. Az SaS szerint attól fél, hogy az emberek szabadon kinyilvánítják a véleményüket.

Ezt Ficónak a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) jelentésével kapcsolatos kijelentéseire reagálva mondták az ellenzéki pártok, a jelentésről csütörtökön (január 23.) tárgyal a parlament biztonsági tanácsa.

Az ellenzéki KDH arra kéri Peter Pellegrini köztársasági elnököt, hogy a tanács ülése után fogadja az ellenzéki pártok képviselőit az elnöki palotába, és tájékoztassa őket a tanácsülésen elhangzottakról.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.