2025. június 20., 13:31

Danko: Ha az elnök támogatja a védelmi kiadások növelését, akkor azt felhatalmazás nélkül fogja tenni

Ha Peter Pellegrini államfő az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) tagállamainak közelgő csúcstalálkozóján támogatja a védelmi kiadások növelését, azt a kormány vagy a parlament felhatalmazása nélkül, saját felelősségére teszi. 

Hogyan tovább?
Andrej Danko - Peter Pellegrini
Fotó: TASR/ma7

Ezt Andrej Danko, a koalíciós SNS elnöke és a parlament elnökhelyettese mondta pénteki sajtótájékoztatóján. Ugyanakkor elismerte, hogy az elnöknek alkotmányos joga van dönteni ebben a kérdésben.

Nincs mandátuma, ilyen mandátum nem lehet egy kerekasztal, ahol kap egy kávét és egy pogácsát az ember”

- mondta Danko, utalva a politikai pártok vezetőinek találkozójára, akik a kerekasztalnál tárgyaltak az elnökkel a kérdésről. Pellegrini szerinte nem kapott „biankó csekket” sem.

A védelmi kiadások növelése a javasolt szintre, a bruttó hazai termék (GDP) öt százalékára, a nemzetiek vezetője szerint évi hétmilliárd eurós többletkiadást jelentene Szlovákia számára. Nem tudja elképzelni, hogyan tudná az állam tovább emelni az adókat és előteremteni az ehhez szükséges pénzt.

Danko a sajtótájékoztatón arra is rámutatott, hogy Robert Fico miniszterelnök a semlegességgel leplezi a kiadások növelésének kérdését. Szerinte Szlovákia is mehetne ezen az úton, de ez egy bonyolultabb folyamat. Ehhez például újra be kellene vezetni a kötelező katonai szolgálatot.

Az SNS elnöke szerint a hadsereg költségvetéséből a kettős projektek, vagyis a kórházak vagy az utak, a fegyverkezési költségvetés növelésének fedezetét jelentenék. Hozzátette azonban, támogatja, hogy a kettős projektek a védelmi költségvetés részét képezzék.

A nemzetiek vezetője szerint a védelmi kiadások növelése esetén Szlovákiának teljesítenie kell ezt a kötelezettséget.

Talán a két százalékos teljesítéshez hasonlítanám, hogy ott fokozatos teljesítés történt. Ez már egy kötelezettségvállalás, és ez probléma, tehát egy ilyen kötelezettségvállalást nem lehet elkerülni a jövőben"

- vélekedett.

Mark Rutte NATO-főtitkár azt javasolja, hogy a jelenlegi, az országok GDP-jének két százalékát kitevő célt emeljék öt százalékra, amelyből a GDP 3,5 százalékát katonai kiadásokra, 1,5 százalékát pedig védelmi és biztonsággal kapcsolatos beruházásokra fordítanák.

A hollandiai Hágában kedden (június 24-én) kezdődő NATO-csúcstalálkozó elsősorban arra fog összpontosítani, hogy a tagállamok között megállapodás szülessen a védelmi kiadások növeléséről.

Az államfő a politikai vezetőkkel folytatott megbeszélése után kijelentette, hogy a Szlovák Köztársaság nem fogja megbontani az egységet a közelgő hágai NATO-csúcstalálkozón.

Ugyanakkor ragaszkodni fog ahhoz, hogy a védelmi kiadások növelését a lehető leghosszabb időre osszák el, és annak jelentős részét kettős felhasználású kiadásokra fordítsák.

Az elnök hozzátette, hogy a kötelezettségvállalás konkrét megvalósítása a jelenlegi és az azt követő kormányokon múlik majd. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy Szlovákiának továbbra is be kell fektetnie a hadiiparba.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.