Danko bejelentette, kit jelöl az SNS Taraba helyére
Andrej Danko (SNS) megerősítette, hogy pártja Filip Kuffát, a környezetvédelmi minisztérium jelenlegi államtitkárát jelöli az ágazat új vezetőjének. Elmondása szerint az új jelölttel hétfőn találkozik Robert Fico (Smer-SD) kormányfő - Danko erről a Szombati dialógusok műsorában beszélt.
Danko egyúttal kizárta, hogy ő maga venné át a miniszteri tisztséget. Mint mondta, „nem mozog otthonosan” a környezetvédelem területén.
A műsor másik vendége, Viliam Karas, a KDH alelnöke szerint Tomáš Taraba (SNS) környezetvédelmi miniszter leváltásával a jelenlegi kormány kisebbségi kormánnyá válik. Úgy véli, Peter Pellegrini államfő végül meneszteni fogja Tarabát, ugyanakkor szerinte az elnöknek nincs kedve megtenni ezt.
Karas szerint már az is jelentős körülmény, hogy a miniszterelnök nem bízta meg egy másik, az SNS-hez tartozó minisztert a tárca ideiglenes vezetésével.
Nem zárta ki ezért annak lehetőségét sem, hogy Fico akár a választásokig maga irányítsa a minisztériumot.
Danko arra számít, hogy Taraba parlamentbe való visszatérése után megpróbál majd egyes képviselőket maga mellé állítani. Karas szerint Taraba visszatérésével a kormány politikai ereje is csökkenne.
A műsorban Danko és Karas arról is beszélt, hogy nem támogatják Kanada esetleges társult EU-tagságának ötletét. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a héten, az Európai Unió helyzetéről szóló beszédében vetette fel a lehetőséget. Karas szerint
ez egy szerencsétlen politikai gesztus, amelynek nincs megfelelő jogalapja az uniós szerződésekben, miközben az EU-nak már van kereskedelmi megállapodása Kanadával.
Danko a javaslatot a valóságtól elrugaszkodottnak nevezte.
Szóba került Peter Pellegrini államfő parlamentben elmondott, az ország helyzetéről szóló beszéde is. Karas szerint az elnök nem tért ki kellőképpen Szlovákia egyik alapvető problémájára, a demográfiai válságra. Úgy véli, az ország fejlődését a társadalom polarizációja is akadályozza. Danko azt mondta, hogy Pellegrini beszédének egyes részei sértették, ugyanakkor elismerte, hogy az államfőnek joga van megnevezni a problémákat. Szerinte azonban a beszéd tartalma nem járul hozzá a problémák megoldásához.
Danko és Karas egyetértett abban is, hogy egy esetleges üzemanyagár-válság esetén csökkenteni kellene a jövedéki adót.
Karas szerint ezzel párhuzamosan a szerencsejátékokra kivetett adókat is emelni kellene. Danko ugyanakkor úgy véli, hogy Szlovákia az üzemanyagárak tekintetében nincs a legrosszabb helyzetben.
Az SNS elnöke nem tudott választ adni arra, hogy Fico összeköti-e a jövő évi állami költségvetésről szóló szavazást a kormány iránti bizalmi szavazással. Karas szerint a miniszterelnök inkább egy szakértői kormányt részesítene előnyben az előrehozott választásokkal szemben. Danko kijelentette, hogy jelenleg nincs napirenden az előrehozott választás.
Arra a kérdésre, hogy Martina Šimkovičová kulturális miniszter, az SNS jelöltje, belép-e a pártba, Danko azt válaszolta, hogy egyelőre nem adta be a belépési kérelmét. Ugyanez vonatkozik Kuffára is.