Danko balesete ügyében még folyik a nyomozás
Andrej Danko (SNS) parlamenti alelnök balesetét még vizsgálják. Eddig senkit sem vádoltak meg, és szankciókat sem szabtak ki. Erről Gabriela Kováčová ügyész, a pozsonyi regionális ügyészség szóvivője tájékoztatta a TASR-t.

- mondta a szóvivő.
További részleteket nem közölt a rendőrség. Jana Šimunková, a Pozsonyi Kerületi Rendőrigazgatóság szóvivője elmondta, hogy az ügy jellegére és az eljárás folyamatban lévő szakaszára való tekintettel bármilyen információ közlése meghiúsíthatja vagy megnehezítheti magát a bizonyítást.
Danko közlekedési balesete január 11-én történt Pozsonyhidegkút városrészben. Saját elmondása szerint járműve megcsúszott és egy közlekedési lámpának ütközött.
Az ellenzék bírálta, hogy Danko elhagyta a baleset helyszínét. Kifogásolta a rendőrségi eljárást is, és a másnapi alkoholvizsgálatot is sikertelennek minősítette.
Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter bejelentette, hogy nyilvánosságra hozza a baleset kivizsgálásának részleteit, valamint a térfigyelő kamerák felvételeit, amint az ügyészség befejezi a vizsgálatot.