2020. október 13., 10:22

Csütörtöktől az egyházakra is érvényesek a szigorítások

Az egyházakra szerdáig továbbra is azok a szabályok vonatkoznak, amelyek eddig voltak érvényben.

Fotó: TASR

Erről Martin Kramara, a szlovák püspökök konferenciájának a szóvivője tájékoztatott.

Mint elmondta, az egészségügyi minisztériumhoz fordultak, ahol azt az információt kapták, a keddtől érvénybe lépő gyülekezési törvény nem vonatkozik a szentmisékre és az istentiszteletekre, csak október 15-től. Kramara szerint a miséket október 15-től felfüggesztik.

Temetés, keresztelés és házasság október 15 után is lehetséges lesz, de korlátozott létszámmal.

A szlovák püspökök konferenciájának a vezetése levelet küldött Igor Matovič (OĽaNO) kormányfőnek, amelyben kifejezték támogatásukat a járvány elleni küzdelemben, és biztosították arról, hogy az egyház elfogadja a válságstáb további intézkedéseit.

A püspököknek meggyőződésük, hogy az istentiszteletek során nem terjed a fertőzés. Szerintük a tiltással megfosztják a híveket a lelki élettől  és a szentségi megerősítéstől. Ezért kérik az illetékeseket, hogy fontolják meg az általános tiltást.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.