Csúnya fejmosást kapott Szlovákia – Nem tesznek eleget az LMBTQ-közösség védelméért (sem)
Habár Szlovákia, különösen az orosz-ukrán háború kitörése óta, igyekszik éltanulóként mindenben megfelelni az Európai Unió és a nyugati fősodor sokszor indokolatlan, sőt, nem ritkán kontraproduktív elvárásainak, néha azért homokszem csúszik a szervilitás gépezetébe. Most például azért hagyott ki az ütem, mert az Európa Tanács szerint az ország szinte semmit nem tesz azért, hogy előmozdítsa az LMBTQ-emberek jogvédelmét.
Az Európa Tanács „rasszizmus és intolerancia ellen” felállított „európai bizottsága” legfrissebb jelentésében azt írja, Szlovákia gyakorlatilag egyetlen ajánlást sem teljesített arról a listáról, amellyel a szervezet még 2020-ban kínálta meg az országot, mondván, ezeket végrehajtva befogadóbb és toleránsabb országgá tehetik Szlovákiát. Nem csak a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos felvilágosításban maradt el az ország az elvártaktól (hogy értsük, az Európa Tanács által elvártaktól), de azt sem segítették kellőképpen elő, hogy a társadalom jobban megértse a „szivárványos közösség” problémáit.
A jelentésből kiderül, amikor a bizottság munkatársai megkeresték aggályaikkal a szlovák kormányt, az azzal védekezett, a javaslatcsomag elfogadására és érvényesítésére egyszerűen hiányzik a kellő politikai támogatás, ráadásul, állították,
az utóbbi időben csökken a homoszexuális közösség társadalmi elfogadottsága is Szlovákiában.
Itt érdemes megjegyezni, hogy az Európa Tanács égisze alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága nyilatkozatban foglalt állást amellett, hogy az emberi jogok kérdéseit nem szabad a népre bízni. Tulajdonképpen kijelentették, mindegy, mi a társadalom álláspontja, a kisebbségi kérdés nem rájuk tartozik. Egy korábbi, témába vágó bírósági ügyben például kimondták, hogy azok az államok, amelyek nem ismerik el a homoszexuálisok házasságát a hagyományos házassággal egyenrangúnak, megsértik az emberi jogokat. Más kérdés persze, hogy a taláros testületnek semmiféle joghatósága nincs Szlovákia vagy a többi tagállam felett. Egy szlovák melegjogi szervezet, az Inakosť ezért most azt tervezi, hogy a szlovák alkotmánybíróságon panaszolja be a szlovák kormányt, csakhogy, ahogy azt a történtekről beszámoló Euractiv portál hozzáteszi, ennek sincs joghatósága a kormány felett, legfeljebb indirekt politikai nyomást gyakorolhatnak rá.
Az Európa Tanács egyik fő kritikája a transznemű emberek nemváltoztatásának megnehezítése.
Bár az időközben lemondott egészségügyi miniszter, Vladimír Lengvarský egyik utolsó intézkedéseként ellenjegyezte a jogi tranzíciót megkönnyítő javaslatot, de az elfogadásra még nem került, ráadásul nem sokkal Lengvarský távozása után az OĽaNO már úgy nyilatkozott, a választásokig hátralévő időben felülvizsgálják az ex-miniszter korábbi döntéseit. A szóban forgó javaslat egyébként a jogi nemváltást könnyítette volna meg azzal, hogy a korában kötelezően előírt sebészeti beavatkozást egy még csak nem is kötelező hormonterápiás megoldással cseréli fel.
A rasszizmus és intolerancia ellen felállított bizottság (ECRI) hatoldalas Szlovákiára vonatkozó jelentését átböngészve rögtön szemet szúr és tulajdonképpen be is árazza az egészet az a tény, hogy a dokumentumban mindössze két (vagy mondjunk inkább egy és háromnegyedet) érdemi oldal található.
Különösen érdekes részlet, amikor a jelentés összeállítói azon szomorkodnak, hogy az LMBTQ-jogi kérdések tárgyalásakor a szlovák parlament tulajdonképpen csak ront a problémán azzal, hogy napirendre tűzi a témát, újabb terepet adva ezzel a homo- és egyébfób szövegeknek.
Ezt ugyan nem írják oda, de a kontextusból azért érződik, az ECRI számára az lenne a megoldás, ha ezeket a jogokat, mindenféle parlamenti vita vagy döntés nélkül, egyszerűen kiterjesztenék. Amíg ez nem történik meg, addig az ECRI, jobb híján, egy akcióterv összeállítását javasolta a kormánynak, amely – a civil szervezetekkel közösen kidolgozva – biztosítaná a társadalom „illő és üdvös” tájékoztatását a témában.
Külön cikket érdemelne annak bemutatása, akár az Európai Unió (és csatolt szervei), akár a nemzetiségi jogok tekintetében korábban valóban hatékony Európa Tanács miért szentel mostanában jóval több figyelmet a havonta bővülő szexuális kisebbségek nagy családjának a nemzeti közösségek helyett. Csak nagyon röviden érintve a kérdést valószínűleg arról lehet szó, az európai intézmények nagy része az egyesült, föderatív, uniformizált Európában látja a jövőt és a kontinens biztonságának garanciáját.
Márpedig a nemzeti közösségek támogatása, sőt, tulajdonképpen azok puszta léte az uniformizáció ellen hat. Egyedi kultúrájuk, nyelvük, az államalkotó nemzetektől való elkülönülésük, „anyaországhoz” való kötődésük (már amelyeknek van ilyen) mind-mind a szép, új, egységes és uniformizált Európa kerékkötője.
A nyugati fősodor másik állandó tévedése, hogy a szabadság és a szilárd nemzeti identitás egymással nem összeegyeztethető dolgok, holott ennek épp az ellenkezője az igaz. Ezek egymást kiegészítve tudnak csak működni!
Az identitás túlhangsúlyozása a szabadságjogok háttérbeszorítása mellett a totalitárius eszmék sajátja, míg a fék nélküli, azonosságtudatát vesztett szabadság következménye az a nihil és elképesztő kiüresedettség, amely mára számos nyugati társadalom sajátja.
A homoszexuális közösség tagjának ugyanolyan jogokra van szüksége Liszabontól Varsóig, addig a nemzeti közösségek tagjai más és más problémákkal néznek szembe. A nemzeti megmaradás szempontjából a bilbaói baszkok számára egészen eltérő kihívásokat tartogat az élet, mint a hollandiai frízeknek vagy az erdélyi magyaroknak. A magukat elsősorban szexuális identitásuk alapján meghatározó emberek problémái azonban szinte teljesen egyformák Portugáliától Lengyelországig, legfeljebb csak az elért „eredményekben” mutatkoznak különbségek. Könnyű belátni, jogaik kiterjesztése, ellentétben a nemzeti közösségek jogaival, épp az uniformizáció felé viszi el az európai közösséget.
