Csúnya baki a királynő temetésén: Čaputová helyett a párját nézték államfőnek, Čaputová nevét meg sem említették
Nagyon csúnya bakiba futottak bele a nyugati hírügynökségek a királynő temetése kapcsán. A gyászszertartásról kiadott fotósorozatban Szlovákia államfőjeként Juraj Rizmant, Zuzana Čaputová párját tüntették fel, míg a valódi államfő nevét meg sem említették.

Fotó:
Getty Imagas web repro
Zuzana Čaputová közösségi oldalán reagált a csúnya bakira, meg kell hagyni, elegánsan. Az államfő úgy kommentálta az esetet, gratulál párjának a kinevezéshez és sok sikert kíván, hiszen komoly kihívás elnöknek lenni még egy asszonynak is, nem hogy egy férfinek!
A tvnoviny.sk szúrta ki, hogy Čaputová neve egyetlen olyan fotón sem szerepel, amelyen a szlovák delegáció látható a királynő ravatalánál. Előbb a Getty, majd a fotókat átvevő többi nyugati fotóügynökség is Juraj Rizmant, az elnök asszony párját tette meg Szlovákia államfőjének. A társaságában érkező Čaputováról teljesen megfeledkeztek.
A portál egyelőre nem tudta kideríteni, ki követhette el a példátlan diplomáciai modortalanságot.
Címkék