Csökkentenék a büntethetőség alsó korhatárát a nemzetiek
A koalíciós Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a büntetőjogi felelősségre vonhatóság korhatárának 13 évre történő leszállítását javasolja, bizonyos esetekben pedig egyedi mérlegelés alapján akár 12 évre is csökkentené azt. Erről pénteken tájékoztatott Andrej Danko, az SNS elnöke, hozzátéve, hogy a javaslatot már hosszabb ideje készítik. A módosító indítványt már előkészítették, de előbb egyeztetni akar a Smer-SD-vel, a Hlas-SD-vel, valamint az igazságügyi minisztériummal. Danko egyúttal elítélte a kakaslomnici (Veľká Lomnica) incidenst.
„Úgy gondolom, elérkezett az idő, hogy csökkentsük a büntetőjogi felelősségre vonhatóság korhatárát: vagy általánosan, valamennyi bűncselekmény esetében 13 évre, vagy bizonyos esetekben egyedi elbírálás alapján akár 12 évre is. Értesültem a legfőbb ügyész kezdeményezéséről is, amelyről korábban nem tudtam” – mondta Danko az újságíróknak. Hozzátette, hogy az SNS pénteken kívánta benyújtani a módosító indítványt, de a Kakaslomnicon történtekre való tekintettel végül más eljárás mellett döntött.
Az SNS elnökeként továbbra is kitartok a javaslatunk mellett. Átadjuk azt a smeres és hlasos képviselőknek, valamint az ellenzéki politikusoknak is, de természetesen figyelembe veszem a legfőbb ügyész szakmai álláspontját is”
– fogalmazott. Hozzátette, hogy az SNS párbeszédet kezdeményez, és még a mostani parlamenti ülésszakon be kívánja nyújtani a kiskorú állampolgárok büntetőjogi felelősségére vonatkozó szabályozás módosítását. Emlékeztetett arra, hogy a környező országokban is módosították már a vonatkozó szabályozást, és állítása szerint ott 13, illetve 12 év körül mozog a büntetőjogi felelősségre vonhatóság alsó korhatára.
Az SNS elnöke úgy véli, hogy a fiatalok a technológiának köszönhetően már alacsonyabb életkorban is érettebbek. „Egy fiatal ma talán sokkal élesebb eszű és képzettebb, mint korábban volt, és véleményem szerint sokkal korábban képes különbséget tenni jó és rossz között, mint régebben” – tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy Szlovákiában jelenleg 14 év a büntetőjogi felelősségre vonhatóság alsó korhatára.
Danko egyúttal elítélte, hogy egyesek politikai haszonszerzésre használják a Kakaslomnicon történteket. „Nem fogok senkit etnikai hovatartozása alapján támadni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az SNS már hosszabb ideje dolgozik a javaslaton. Elismerte, hogy a fiatalkorúak számára fenntartott intézetek és a börtönök állapota nagyon rossz. Egyetért azzal, hogy Szlovákiának új börtönre van szüksége.
A rendőrség a Késmárki járásban található Kakaslomnicon történt incidenst vizsgálja, amelynek során egy kiskorú lányt bántalmazhattak. Az eset még október 29-én történt. A közösségi médiában terjedő videón az látható, amint gyermekek egy csoportja megver egy fiatal lányt, majd teljesen levetkőzteti.
Juraj Krúpa, az ellenzéki SaS parlamenti képviselője úgy véli, hogy a büntetőjogi felelősségre vonhatóság korhatárának leszállítása nem jelent megoldást.
Az ilyen egyszerű megoldások gyakran egyébként sem vezetnek a probléma megoldásához. Hiszen már ma is vannak javítóintézeteink és pszichiátriai gyógyintézeteink, tehát ezekkel a gyermekekkel szemben már most is lehet valamilyen módon szankciókat alkalmazni”
– reagált a pénteki sajtótájékoztatón.
Szerinte azt is meg kellene vizsgálni, milyen büntetőjogi felelősség terheli a szülőket az ilyen incidensekért. „Azt mondom, hogy a gyermekek neveléséért mégiscsak felelősség terheli a szülőket, ezért ezen a téren is kellene lennie valamiféle erkölcsi felelősségnek” – jelentette ki Krúpa.