Čaputová szerint nem fenyegetheti a rendőrség munkáját a személyi állomány instabilitása
Zuzana Čaputová államfő az egyik fontos állami intézménynek tartja a rendőrséget, különösen a közelgő választás előtt, ezért annak működését nem veszélyeztetheti a személyi állomány instabilitása.

Egyebek mellett ezért is döntött úgy, hogy elfogadja Ódor Lajos kormányfő javaslatát, és visszavonja Ivan Šimko belügyminiszter megbízását. Azt viszont visszautasítja, hogy ő vagy a kormányfő nyomás alá került volna ebben az ügyben. Šimkónak megköszönte az eddig elvégzett munkát.
– jelentette ki az államfő.
Azt is leszögezte,
ebben az ügyben egyik fél sem tett ultimatív kijelentéseket, sem neki, sem a kormányfőnek.
– tette hozzá a köztársasági elnök.
Szerinte
az elmúlt napokban elmélyült a bizalmatlanság a rendőrség vezetése és a belügyminiszter között, és a megbeszélések ellenére sem sikerült megakadályozni, hogy több mint húsz rendőrségi vezető fontolgassa a távozását.
Az államfő azért is tartja szerencsétlennek a helyzetet, mert a hivatalnokkormány tagjainak feladata az, hogy megnyugtassák a helyzetet az egyes tárcáknál. Sajnálja, hogy a belügyminisztériumban ez nem sikerült az elmúlt hetekben, és néhány héttel a választás előtt fontosnak tartja, hogy stabil legyen a rendőri állomány vezetése.
Felidézte, hogy Šimko két hónapja vette át a tárcát, és az azóta eltelt idő alatt számos hasznos dolgot elvégzett, elsősorban az illegális migráció kezelésével kapcsolatban, továbbá a parlamenti választás tisztességes előkészítése ügyében is megállta a helyét.
Afelől sincsenek késégei, hogy Šimko célja szintén a jogállamiság biztosítása valamennyi intézménynél, beleértve a rendőrséget, amely a törvényi keretek között végezte a munkáját, ugyanakkor nézeteltérés alakult ki közte és a rendőrség vezetése között.