Čaputová: rendkívül nehéz év volt
Rendkívül nehéz esztendő volt a 2022-es Zuzana Čaputová köztársasági elnök szerint.

Az államfő szerint a válság az életszínvonal terén is a társadalom hangulatában egyaránt éreztette hatását.
– mondta.
A köztársasági elnök szerint a kormány válságkezelése az utolsó pillanatban drámaivá nagyított minden problémát. "Ez még a kormány elleni bizalmatlansági indítvány utolsó perceiben is így volt. Azt az energiát, időt, és szenvedélyt, amellyel a politikai vezetők személyes konfliktusaikat intézték, a lakosság úgy értékelte, hogy emellett az emberek minden más problémája eltörpül" – vélekedett Čaputová, aki szerint így az emberek az államba vetett maradék bizalmukat is elveszítették.
Hozzátette: a politikusok cselekedetei a kormány pozitív eredményeit is beárnyékolták.
– mondta.
A kormányfő szerint emelkedett a szegénység, így a jövőben a szegénység elleni harcnak kell az állam egyik fő prioritásának lenni.