Čaputová kegyelemben részesítette azt a fiatalembert, aki meggyilkolta kegyetlenkedő apját
Zuzana Čaputová államfő feltételes elnöki kegyelemben részesítette a 20 éves Dávid Bakót, akit korábban jogerősen elítéltek az apja meggyilkolása miatt.

Az elítélt fiatal 17 évesen követte el a gyilkosságot. Azért ölte meg az apját, mert az éveken át fizikailag bántalmazta és lelkileg terrorizálta őt és az édesanyját.
A fiatalembert két évre ítélte a bíróság. Az elnök a kegyelmi kérvény elbírálása során a jogi aspektusok mellett az eset egyediségét is figyelembe vette, továbbá azt, hogy Bako fiatalkorúként követte el a gyilkosságot, illetve hogy az egész gyerekkorára árnyékot vetett a családon belüli erőszak.
Úgy véli, a büntetés végrehajtása ebben az esetben nem hozná meg a kívánt eredményt. Čaputová azzal a feltétellel gyakorol kegyelmet, hogy az elítélt legalább öt évig nem fog elkövetni semmilyen bűncselekményt.
– olvasható az elnök állásfoglalásában.