Čaputová: ez az ünnep a reményről szól majd
Zuzana Čaputová államfő csütörtök este beszédet intézett az állampolgárokhoz a közszolgálati televízióban. Az elnök asszony szerint az idei húsvéti ünnepek a reményről fognak szólni. Mindenkit arra kért, hogy tartsa be az óvintézkedéseket, amelyeknek köszönhetően idővel visszaállhat a március előtti állapot.

– fogalmazott az elnök asszony.
„Bíznunk kell abban, hogy ha következetesek maradunk és kitartunk, fokozatosan és jól átgondoltan visszaállíthatjuk a korábbi állapotot, és visszatérhetünk azokra a helyekre, amelyeket március közepén el kellett hagynunk” – fűzte hozzá Čaputová.
Figyelmeztetett:
ahhoz, hogy a világ újra olyan lehessen, amilyen korábban volt, el kell fogadnunk és be kell tartanunk minden szükséges óvintézkedést.
„Azt kívánom mindnyájunknak, hogy ez az ünnep legyen egy kapu. Egyrészt kapu a belső világunkhoz, ahol sok jó dologra lelhetünk, másrészt pedig egy olyan kapu, amelyen átjutva a reményeink valósággá válhatnak. Erre vágyunk most mindannyian” – zárta a beszédét az államfő.